Filléres retró bútor felújítása: III. rész

Fillérekért lehet hozzájutni a hatvanas-hetvenes évek bútoraihoz, amelyek első ránézésre olyanok, amilyenek, aztán egy hétvége munkájával és párezer forintból zseniális és tartós bútort lehet belőlük alakítani. Sorozatunk harmadik része.

Az első részben eltávolítottuk a lakkot.

A másodikban csiszoltunk.

A harmadikban szembesülünk egy problémával, ezek pedig az okádék sínek.

Nincs sín, az a baj

A bútorhoz megvoltak az üveg tolóajtók, így feltétlenül meg akartam ezeket tartani. Az üvegek egy dupla műanyag sínben csúsznak, ami iszonyatosan ocsmány, és a bútor színeit ütő árnyalatban pompázott, tehát nem maradhatott így.

Réz sínt tartottam volna elfogadhatónak a majdani enteriőr miatt, de ilyen nincs semmilyen boltban, alumínium sincs, nagyjából semmilyen sincs ebben a kialakításban, így maradt a fújás. Amúgy ez így olcsóbb is.

Mivel egyrészt az alap drappossága is megfelelő alapot biztosított, és a vágyott végeredményt is ez adta, egy óaranyba hajló arany szórósprét választottam.

A síneket alaposan elmostam, majd körömlakklemosóval letisztítottam. 1200-as papírral átcsiszoltam a külső részeit, körömlakklemosóval áttöröltem.

Kétszer, finoman ködölve fújtam le, tökéletes a színe, a hideg barnák gyönyörűen harmonizálnak egymással.

Az összeállítással és fakezeléssel folytatjuk, mert az se olyan egyszerű.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ennyi az ajándékozási illeték mértéke 2026-ban: mutatjuk, min múlik, mennyit kell fizetned

Mutatjuk, hogyan alakul az ajándékozási illeték mértéke 2026-ban.

“Felvenném a babavárót, de gyereket nem akarok” – Erre számíts, ha megléped

Gyerek nélkül is igényelhetitek a Babavárót, ha megfeleltek a feltételeknek, de a babaváró hitel visszafizetése miatt az első évek kamatmentessége később sokba fájhat.

Mirelit kedvencek árháborúja: Auchan vs Lidl spórolási tippek

Ezek az akciók most pont azoknak jönnek jól, akik gyorsan, olcsóbban és okosan töltenék fel a fagyasztót.

Meddig érvényes az orvosi alkalmassági nyugdíjas autóvezetőknél? Ezt lehet most tudni a szabályokról

Az EU szigorítana a szabályokon, de ez hogyan érinti a magyar nyugdíjasokat?

Darált hús és halak akciója: így spórolj hétvégére!

Ezekkel a húsos és halas akciók közül válogatott ajánlatokkal most könnyebb olcsóbban megtölteni a családi hűtőt.

Ingyenes ajándékcsomag jár minden kismamának, aki részt vesz a Preghello babaváró fesztiválon – mutatjuk a programot

A Preghello babaváró fesztivált idén szeptember 13-án, vasárnap rendezik. Szuper programokkal és hasznos...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat