Lehet jó kenyeret sütni a legolcsóbb lisztből?

Hogyne lehetne, a kérdés milyen az a kenyér. Nagy szerencsénk, hogy a versenytárs, legolcsóbb bolti kenyerek rettenetesek.

A legolcsóbb bolti kenyerek 300 Forintnál kezdődnek kilónként, úgyhogy megvettem a legolcsóbb tescós BL 55 lisztet (149 Ft), egy tasak instant élesztőt (bár jómagam a vadkovászolást elvittem a falig, ugyanezt senkitől se várom el, maradjunk az élesztőnél) az is tescós 39 ft a 7 g és nekiálltam.

A recept elég alap, a lisztet az élesztővel, 15 g sóval, és kb. 6 dl vízzel szép simára kidagasztottam, pihentettem 2 órát, átgyúrtam, pihentettem egy órát és az előmelegített 250 C fokos sütőbe toltam 10 percre, majd 150 C fokra mérsékeltem a hőmérsékletet és 1 óra alatt készre sütöttem.

Éjjel hagytam teljesen kihűlni, a fenti képen látható a reggeli eredmény. A kenyér 1,5 kg lett, így kilója 125 forintra jön ki, amihez a precízkék sem tudnak annyi áramfogyasztást hozzáadni, hogy ne érje meg nekiállni.

Állagra sokkal jobb, mint a bolti élesztős brigád, puha, tömör, klasszikus tunkolós, zsírosdeszkás, súlyos kenyér. Az íze érdektelen, de egyrészt a vadkovászoshoz nem szabad mérni, meg én már annak is örülök ebben a kategóriában, hogy mentes mellékízektől, ami olyan jellemző az olcsó adalékokkal felütött kenyerekre.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Forgalmi engedély jelmagyarázat: képen mutatjuk, mi mit jelent

Jó tudni: a magyar forgalmi ugyanazt a struktúrát követi, mint bármely más európai országé.

Kifizeti az állam a gyerektartást, ha a volt párja nem hajlandó: ezt a jogi lépést tegye meg elmaradás esetén

Gyerektartás nem fizetése esetén nem kell tétlenül várni: ha a végrehajtás huzamosabb ideig eredménytelen, az állam is megelőlegezheti a tartásdíjat.

Állampapírja van? Veszélyben a Kincstárban tartott pénz: új trükkel támadnak a csalók

Ha van értékpapírszámlája és telefonon keresik az MNB munkatársai „biztonsági okokból”, legyen résen: lehet, hogy önt is célba vették!

Ettől lesz jó szaftos a rakott krumpli: úgy csucsog, hogy öröm nézni, hát még enni

Hogyan lesz szaftos a rakott krumpli igazán? Mutatjuk az összes trükköt.

Ne dőlj be a méregdrága diétáknak! Ezzel a filléres, 3 lépcsős trükkel bárki golyóálló immunrendszert építhet

Elvesztél az életmódváltó tanácsok között? Az egészséges táplálkozás elkezdése nem drága bioboltokkal indul. Mutatjuk a lépcsőfokokat!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat