Kutatás: 10-ből 6 embernek már le kellett mondania valamiről a magas árak miatt

A magyarok többségének komoly gondot okoz az áremelkedés – derül ki a Publicus Intézet március 25. – március 29. között 800 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvélemény-kutatásából.

Tízből közel hat megkérdezett mondta azt, hogy a magas árak miatt valamilyen termékről már le kellett mondaniuk az utóbbi hónapokban.

Tízből nyolc válaszadó szerint a bérek növekedése kisebb mértékű volt, mint az árak növekedésének üteme. A válaszadók a hivatalosnál jóval magasabb, 24 százalékos inflációs rátát érzékelnek.

A választási kampány egyik fontos témája az áremelkedésa Fidesz-KDNP a listás szavazatok 35 százalékára, az Egységben Magyarországért pedig 33 százalékára számíthat április harmadikán. Így a két nagy politikai oldal közötti különbség 2 százalékpont, amely a mérés hibahatárán belül van.

Az áremelkedés a magyarok többsége számára gondot okoz: összesen 56 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy a magas árak miatt valamilyen termékről már le kellett mondaniuk az utóbbi hónapokban. A választópolgárok közel harmadának (31% százalék) ilyen nehéz döntést többször is kellett már hoznia az idei évben.

Legtöbben a ruházkodáson (36%) spórolnak, a választókorú magyarok megközelítőleg harmada (31%) bizonyos élelmiszerek megvásárlásáról is le kellett mondania az egyre növekvő árak miatt. Szórakozásról és a kultúráról 29 százaléknyian mondtak le, az üzemanyagon – a hatósági árak bevezetésének ellenére – a magyarok negyedek (26%) spórolt az utóbbi hónapok során.

A magyar emberek úgy érzik, hogy sem a bérek, sem a nyugdíjak emelése nem kompenzálja az árak emelkedését: 83 százalék szerint a bérek növekedése kisebb mértékű volt, mint az árak növekedésének üteme. A nyugdíjak esetében ugyanezen érzet a magyarok megközelítőleg háromnegyedére (70%) jellemző. Ezek után nem meglepő, hogy a válaszadók a valóságosnál jóval magasabb, 24 százalékos inflációs rátát érzékelnek. Ennek kapcsán egy érdekes pártpolitikai törésvonal látható, a Fidesz-KDNP és az Egységben Magyarországért listájának szavazói 20-22 százalékos inflációs érzetről számolnak be, a bizonytalan pártkötődésűek viszont ennél magasabb 32 százalékos áremelkedést érzékelnek. 

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nem mindegy, hogy töltöd a mobilt: így hosszabbíthatod meg az akksi élettartamát

Előbb kell bedugni a töltőt, vagy a telefont? Minden lényeges trükk a Li-ion akkumulátorok kezeléséhez, hogy a készüléked 20–80% között maradjon, s elkerüld a túlmelegedést.

Fordulat a devizahitelek ügyében: most minden adós jól járhat!

14 év után végre remény a devizahiteleseknek! Fontos döntést hozott 2025 májusában az Európai Unió Bírósága.

Házi meggybor: így lesz a gyümölcsből vérpezsdítő ital néhány hét alatt

4–5 kilogramm friss, hibátlan meggy felhasználásával egy 5 literes demizsonban pár hét alatt 10–12%-os, testes, félig édes italt varázsolhatsz, ha követed a természet és a higiénia ritmusát.

Ingyenes szabadstrandok Dunán: 12 hangulatos, barátságos hely

Ha idén nyáron valami igazán természetközeli, mégis pénztárcabarát kikapcsolódásra vágysz, a szabadstrand + Duna párosításnál kevés jobb választás létezik. Cikkünkben mutatunk 12 klassz helyet, ahol garantáltan feltöltődsz.

Ezen az apróságon múlik a tökéletes lecsó – recept

Ezeken az apróságokon múlik a tökéletes lecsó! A magyar konyha alap nyári ételéről, a...