Csúcsfasírt fillérekből

A zöldségfasírtok egyik legtartalmasabb változata a falafel, amit otthon is el tudtok készíteni, sőt, pár trükknek köszönhetően jobb lesz, mint a giroszosnál.

Hozzávalók:

  • 300 g száraz csicseriborsó (fontos, a konzerv szétesik, falafelnek nem alkalmas, ahogy a főtt csicseri sem) és sárgaborsóból is nagyon jó lesz!
  • 1 púpozott ekanál őrölt római kömény
  • 6 gerezd fokhagyma finomra vágva
  • 2/3 tasak sütőpor
  • 1 kis fej vöröshagyma finomra vágva
  • 1 ekanál liszt (tk búza most éppen), lehet kicsit több, a massza legyen éppen formázható tőle
  • napraforgóolaj a sütéshez
  • szezámmag

A borsót egy éjszakára hideg vízbe áztatom, leszűröm. Durvára darálom, elkeverem a többi alapanyaggal, pihentetem egy órát.

A lényeg, hogy ne golyót formázz! Az száraz lesz, nem pedig kívül ropogós, belül szaftos! Kb. 1,5 cm vastag és 5 cm átmérőjű korongokat formázok belőle, a közepüket kicsit benyomom, szezámba hempergetem és bő, tűzforró olajban hirtelen kisütöm mindkét oldalát. Nagyon hamar megsül, nem szabad otthagyni!

A képen fekete szezámba hempergettem, azért fekete.

Papírra szedem, friss salátával, vagy például tahini szósszal, tálalom, a tahini szósz ezek keveréke:

  • 1 dl tahini
  • 1 kis fej finomra vágott vöröshagyma
  • 1/2 citrom leve
  • só, bors

Frissen jó, de hidegen is megállja a helyét, hűtőszekrényben jól tárolható.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mangó 72%-kal olcsóbban, sütőtök 249 forintért: brutális leárazásokkal jöttek a boltok

A heti akciók között most 72%-kal olcsóbb mangót, 249 forintos sütőtököt és számos féláras terméket is találunk.

Ez a legjobb módszer a gomba tartósítására: zamatos marad és sokáig eláll

A gomba tartósítása házilag egyszerű: mutatjuk a fagyasztás helyes módját, a legjobb praktikákat, és azt is, mire figyelj a sós lében vagy olajban eltett gombánál.

Régen pofon és körmös járt az iskolában, ma a tanárok félnek? Nagyot fordult a világ

Régen pofon és körmös járt az iskolában, ma a tanári tekintély hiánya okoz vitákat. Mutatjuk, hogyan változott a fegyelmezés.

Milyen rendőri jelzésre kötelező megállni? Így úszhatod meg a százezres bírságot

Rendőri jelzések, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Hány százalékát kapod a fizunak a betegszabi alatt és meddig jár? Sokan keverik a táppénzzel, pedig nem ugyanaz

A betegszabadság hány százalék a fizetésből, és hány napig jár? Saját betegség esetén főszabály szerint évi 15 munkanappal és a távolléti díj 70 százalékával lehet számolni.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat