Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

A hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent a végleges rendelet, amelyben az is szerepel, legkésőbb mikor érkezik a nyugdíjas utalvány, illetve milyen más ellátásban részesülőknek jár majd a kiegészítés. Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel – elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az infláció a becsültnél magasabb lesz, a kormány nemcsak az őszi nyugdíjkorrekciót lengette be, hanem új javaslattal is előállt: ez volt az áfa-visszatérítés, ami elméletben havi 10-15 ezer forint pluszt jelentett volna. Kiderült, hogy a gyakorlatban ezt nem lehet megvalósítani, ezért némi mismásolás és az ötlet csendes elvetése után jött egy újabb ötlet. A nyugdíjasoknak járó 30 ezer forintos utalvány. Az erről szóló végleges rendelet hétfőn este jelent meg.

Kedden Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy még magasabb inflációval számol a kormány (4,5% helyett 4,7%), ezért a nyugdíjkorrekció is magasabb lesz, 1,5% (1,3% helyett). A miniszter azt is közölte, hogy az ősszel várható nyugdíjkorrekció átlagos összege (feltehetőleg januárig visszamenőleg) 42.600 forint lehet, ha az átlagnyugdíjat vesszük alapul. Ez mindössze 2-3 ezer forinttal jelent többet a korábbi 40 ezernél. Itt tartunk most, a nyugdíjasok helyzetét tekintve pont ott, ahol a part szakad.

Mikor érkezik a nyugdíjas utalvány?

Az, hogy a nyugdíjasok többre számítottak a kormánytól – pláne így, a választások előtti évben -, jól érzékelhető abból is, hogy egyre több helyen bukkan fel a 14. havi nyugdíj kérdése. Korábbi cikkünkben már tisztáztuk, semmi ilyesmit nem tervez a kormány, azonban sokan úgy értelmezik, hogy a korrekció és utalvány valami efféle plusz juttatásnak felel meg. Szintén ezt erősíti az a sejtetés, amit már több hónapja hallgatnak a nyugdíjasok: az utalvány csak egy dolog, az állam még tartogat valamit a nyugdíjasoknak az év második felében. Erről egyelőre nincs információ, amit viszont biztosan kiosztanak, az az élelmiszer-utalvány.

A következőket tudjuk meg a rendeletből:

  • Az összesen 30 ezer forint értékű utalványt a vidéki kisboltokban, nagyobb üzletláncokban, és őstermelőknél lehet elkölteni.
  • Csak hideg élelmiszerre használható fel, például zöldséget, gyümölcsöt, húst és húskészítményeket, kenyeret, pékárut, édességet lehet venni belőle.
  • Pénzre nem váltható, visszaadni nem tudnak belőle.
  • Az utalványt 3 darab 5000, 3 darab 3000, 2 darab 2000, 2 darab 1000 forintos címletértékű nyomtatványként adják ki. Sorszámozott, vonalkódos, vízjeles és egyéb biztonsági elemekkel rendelkezik, hogy ne történhessen visszaélés (pl. hamis utalványok beváltása).
  • 2025. október 15-ig kell postán kézbesíteni.

Kérdései vannak a nyugdíjakkal kapcsolatban? Forduljon a Hóvége ügyfélszolgálatához, kollégáinktól ingyen és gyorsan kaphat választ.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár

A rendeletben tételesen felsorolják, kik részesülnek élelmiszer-utalvány. Ha ön nem nyugdíjas, de részesül valamilyen hozzátartozói ellátásban, esetleg járulékot kap korábbi munkája miatt, akkor jogosult lehet rá. Itt a teljes lista, nézze át!

nyugdíjas férfi szatyrokkal sétál egy villamos megálló mellett

A végleges rendelet alapján élelmiszer-utalványra jogosult az a Magyarországon élő és tartózkodó személy, akinek 2025 júliusában

  • öregségi nyugdíjat,
  • özvegyi nyugdíjat,
  • szülői nyugdíjat,
  • árvaellátást,
  • baleseti hozzátartozói nyugellátást,
  • mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot,
  • mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi
  • járadékát,
  • korhatár előtti ellátást,
  • szolgálati járandóságot,
  • átmeneti bányászjáradékot,
  • táncművészeti életjáradékot,
  • rokkantsági ellátást,
  • rehabilitációs ellátást,
  • baleseti járadékot,
  • rokkantsági járadékot,
  • bányászok egészségkárosodási járadékát,
  • fogyatékossági támogatást,
  • vakok személyi járadékát,
  • a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátást,
  • polgármesterek közszolgálati járadékát,
  • a hadigondozásról szóló törvény alapján a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi
  • LXXXI. törvény 62. §-ában foglaltak szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátást,
  • nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot,
  • nemzeti gondozási díjat,
  • házastársi pótlékot vagy
  • házastársi jövedelempótlékot

folyósítottak. Amit még érdemes tudni: az utalványt más nem veheti át, az időközben elhunyt nyugdíjasé nem kézbesíthető, nem örökölhető. Ha a nyugdíjast nem találja otthon a kézbesítő, akkor az utalványt másnaptól számítva 10 napig veheti át a postán.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.