Sírig tartó munka? Egyre több a nyugdíjas munkavállaló

A mai világban már semmi meglepő nincs abban, ha valaki a nyugdíjba vonulása után is aktív résztvevője a munkaerőpiacnak. Az okok eltérőek: van, aki még elég erőt érez még magában, ezért vállal munkát, más az alacsony nyugdíját szeretné kiegészíteni – ez a jellemzőbb.  A KSH statisztikájában 2009-től 2022-ig vannak adatok a foglalkoztatott 65-74 év közöttiek számáról. Az évek alatt jelentősen megemelkedett a 65 felett foglalkoztatottak száma, a férfiaknál és a nőknél is – írja a 24.hu.

Megtöbbszöröződött a foglalkoztatott nyugdíjasok száma

A férfiaknál több mint háromszorosára emelkedett a 65 év feletti foglalkoztatottak száma az elmúlt 14 évben, a nőknél több mint négyszeresére. Az évek során azonban mindig a férfiak közül foglalkoztatták nagyobb arányban a 65 év felettieket. Tavaly már több mint 48 ezer nőt, és több mint 61 ezer férfit foglalkoztattak a 65–74 közötti korosztályból, míg 2009-ben még csak szűk 12 ezer nőnél és majdnem 19 ezer férfinél jelezte ezt a statisztika. Az évek során a fiatalabb, azaz a 65-69 éves korosztályban volt mindig nagyobb a foglalkoztatottak száma, három-négyszerese, mint a 70-74 évesek körében.

Miért éri meg nyugdíjasként dolgozni?

A korbetöltött (legalább 65 éves) nyugdíjasok foglalkoztatását a versenyszférában semmi sem tiltja vagy korlátozza 2023-ban. Annyit dolgozhatnak és kereshetnek, amennyit csak tudnak – mutat rá a portál. A keresetük járulékmentes, vagyis nem kell fizetniük a 18,5% mértékű társadalombiztosítási járulékot, csak a 15 százalékos szja-t kell levonni a bruttó keresetből.

Miért éri meg nyugdíjast foglalkoztatni?

A foglalkoztató mentesül a nyugdíjas keresete után a 2022. január 1-jétől változatlanul 13% szociális hozzájárulási adó alól. Azonos bruttó keresett mellett a munkaadó bérköltsége 13%-kal kevesebb lehet ahhoz képest, mintha aktív korú foglalkoztatottról lenne szó.

Munka nyugdíj mellett

A nyugdíjas lehet alkalmazott, vállalkozó, vagy akár nyugdíjas szövetkezeten keresztül is vállalhat munkát. Talán a legjobbnak mondható helyzetben a korbetöltött nyugdíjasok vannak, hiszen ők a versenyszférában járulékmentes fizetést kapnak, a közszférában viszont már árnyaltabb a helyzet. Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük, hogy mi az, amit minden nyugdíjas munkavállalónak tudnia kell:

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szenzációs eper- és sajtakció: spórolj több ezer forintot!

Ezen a héten a legjobb akciók között 65%-kal olcsóbb epret és rengeteg kedvezményes sajtot is találhatunk a boltok polcain.

Változás jön a SZÉP-kártyánál: már nem sokáig vásárolhatunk így élelmiszert

A határidő lejártáig gyakorlatilag az összes nagyobb üzletlánc elfogadóhelyként üzemel.

Tízezreket hagy a NAV-nál, ha az adóbevallásnál megfeledkezik erről a 2 alapvető SZJA-kedvezményről

Az szja kedvezmények 2026-ban is elérhetőek, köztük két kevésbé ismert kedvezmény is van, amelyekkel komoly összeget lehet visszaigényelni.

Kvíz: 12 kérdés, amin a legtöbben elbuknak – J vagy LY?

Tedd próbára a tudásod ezzel a kvízzel!

Már csak eddig kérhető a 30%-os kedvezmény áramra: így a legegyszerűbb beadni a nyilatkozatot

Az MVM 30% kedvezmény nyilatkozat beadásával kérhető, a határidő hamarosan lejár – figyelmeztet...

Ott is megterem, ahová a nap nem süt: árnyéktűrő egynyári növények a kertbe

Napfénytől elzárt kertek és teraszok kedvencei.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat