Mikor és miért mondhatnak fel neked?

Bárkivel előfordulhat, hogy elveszti az állását, de csak úgy, mondvacsinált okokra hivatkozva senkit sem rúghatnak ki. A jogszabályok szigorúan rögzítik, milyen esetben és hogyan küldhetik el a munkavállalót, nem árt ezekkel tisztában lenni. Mutatunk mindent, amit tudnod kell.

A munkaviszonyt megszüntetni akkor és úgy lehet, ahogy azt a munkaszerződésben leírták. Általánosságban, a munkáltató az alábbi módokon mondhat fel a beosztottnak 2023-ban:

Felmondás közös megegyezéssel

Ez a „legbékésebb” megoldás. Jellemzően az egyik fél kezdeményezi, viszont olyan feltételekkel teszi ezt meg, amelyek a másik szereplőnek is elfogadhatóak. A felek megegyeznek, így születik meg a közös álláspont.

Fontos: ebben az esetben a munkavállaló később csak rendkívüli körülményekre hivatkozva támadhatja meg jogilag a döntést. (Ilyen lehet pl. az, ha megtévesztették.)

Munkáltatói felmondás

Az indoklás a legfontosabb eleme a munkáltatói felmondásnak. A felmondás indoka csak a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos

  • magatartásával (pl. rendszeresen késik),
  • képességével (pl. nem eléggé képzett)
  • vagy a munkáltató működésével összefüggő ok (a leggyakoribbak: létszámcsökkentés, átszervezés, szervezeti egység, telephely, fióktelep megszüntetése) lehet.

Azonnali hatályú felmondás a munkáltató részéről

Ez a legdrasztikusabb módja a felmondásnak. A munkáltató akkor szüntetheti meg azonnali hatályú felmondással a munkaviszonyt, ha a másik fél

  • a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi (pl. ittasan megy be dolgozni),
  • illetőleg egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi (pl. bűncselekményt követ el).

Az indoklásnak itt is világosnak és valósnak kell lennie

Felmondás próbaidő alatt a munkáltató részéről

2023. január 1-jével módosult a Munka Törvénykönyve. Az egyik változás röviden, hogy a munkáltatónak a  próbaidő alatti azonnali hatályú felmondást is meg kell indokolnia, amennyiben azt a munkavállaló kéri. A felmondás indokának szintén valósnak és okszerűnek kell lennie.

Bárhogyan is mondtak fel neked, ha úgy érzed, valami nem stimmel, érdemes szakértő segítségét kérni. Szerinted jogtalanul küldtek el? Ilyenkor van szükség ügyvédre.

Mi van a munkaszerződésben?

A munkáltatónak a jogszabályoknak megfelelően kell eljárnia, amennyiben úgy dönt, felmond a beosztottnak. Ahogy korábban írtuk, a munkaszerződés szabályozhatja, milyen esetekben mondhatnak fel neked, továbbá az is szerepelhet benne, milyen kötelezettséggel jár a felmondás (ilyen lehet pl. a titoktartás, felmondási idő, végkielégítés). Ezekről részletesen itt olvashatsz.

Mikor nem mondhatnak fel?

Vannak bizonyos időszakok, amikor a munkáltató nem szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt: ilyen a várandósság, a szülési szabadság, a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés és a lombikbébi programban való részvétel első 6 hónapja.

Álláskeresés és minden más – egy helyen, röviden, érthetően!

Villámcsapásként ért, hogy kirúgtak? A legjobb, ha adsz magadnak pár napot, amíg sikerül megemésztened a helyzetet, hogy utána tiszta fejjel, a tennivalókra koncentrálva léphess tovább. Merthogy feladatod lesz bőven:

Ezeknek utánajárni idő és nem kevés fáradság – volt eddig. A Hóvége azért gyűjtötte egyetlen menüpont alá (Munkanélküliség) a legfontosabb információkat, tudnivalókat, hogy netes kutakodás helyett a lényegre figyelhess: arra, hogy minél hamarabb munkát találj.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Megdöbbentő, mennyien hagyták el az országot 2010 óta: ennyi magyar él külföldön

A magyarország kivándorlás statisztika ma már azt mutatja, hogy tömegek mentek el, miközben a gazdaság egyre inkább a külföldi munkaerőre szorul.

Egész nyáron nem lesz gondod a locsolással, ha ezt beteszed a kertbe: egyszerű és olcsó sufnituning

Egy csepegtető rendszer házilag elkészítve nem csak a vízzel gazdálkodik, de rettentően egyszerű is megépíteni.

1 év után megszűnhet az özvegyi nyugdíj: így kaphatja tovább az ellátást

Bizonyos esetekben a folyósítás hosszabb ideig tarthat, illetve később feléledhet.

A legolcsóbb és legjobb étrendkiegészítő: ezért veszi a pektint most mindenki

Szuper erővel bír az eddig csak dzsemkészítéshez használt rostanyag.

Vérlázító, mennyi itthon a létminimum: éhen halni is kevés

Emelkedtek a fizetések és nőttek az adókedvezmények, de a megélhetési költségek mindent visznek.

Kinek és mihez kell az AEO-engedély, hogyan lehet megszerezni?

Nagy könnyítés a vállalkozások számára.