Kisvállalkozó vagy? Köss védelmező személybiztosítást!

Kisvállalkozóként bizony nagy érvágás lehet, ha egy fontos alkalmazott balesetet szenved. Nem véletlen, hogy egyre több mikro- és kisvállalkozás igényli a Vállalkozói Védelmező személybiztosítást.

Az OTP Bank és a Groupama Biztosító tavalyi kutatása szerint minden harmadik magyarországi mikro- és kisvállalkozásnak jelentős működési problémát okozna, ha valamelyik kulcsembere egy baleset vagy betegség miatt nem tudná ellátni feladatait. A hitelintézet és a biztosító társaság számukra hozta létre tavaly a Vállalkozói Védelmező személybiztosítást, ami éppen ezekre a helyzetekre kínál gyors anyagi segítséget.

A speciális biztosítást tavaly nyári bevezetése óta már több mint 6 ezer vállalkozás igényelte. Ezeknek 70 százaléka Kft., 10 százaléka betéti társaság, az igénylők ötöde pedig egyéni vállalkozó. Az érintett vállalkozások átlagosan évi 100 millió forintos árbevétellel rendelkeznek, ágazatok szerinti bontásban pedig leginkább az építőiparban, az áruszállításban, valamint a kiskereskedelemben tevékenykednek. Többségében a tíznél kevesebb főt foglalkoztató kisvállalkozások választják ezt a védelmet. Néhány esetben már éltek is a döntéshozók a szolgáltatás nyújtotta lehetőséggel: elsősorban a csonttörések vagy kórházi ápolások egyösszegű támogatására jelentkezett igény.

– Rengeteg mikro- és kisvállalkozás működik Magyarországon, amelynek tulajdonosa ügyvezetője és mindenese is a cégnek, ezért ezek a vezetők nem engedhetik meg maguknak, hogy akár csak néhány napra is kiessenek a munkából. A Vállalkozói Védelmező biztosítás anyagi segítségével viszont áthidalhatják az esetlegesen felmerülő kritikus időszakot, vagy pótolhatják veszteségüket, ami fontos támogatás lehet. Ezt ismerik fel egyre többen a vállalkozók közül – mondta Budai József, az OTP Bank Bankbiztosítási főosztályvezetője.

Az OTP Bank tapasztalatai alapján az érdeklődő vállalkozások fele valamilyen hitel mellé igényli a biztosítást, hogy egy váratlan helyzetben az anyagi juttatás őrizhesse meg vállalkozásuk, illetve családjuk pénzügyi stabilitását.

A biztosítás népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy míg sok élet- és balesetbiztosítás megkötését jellemzően orvosi vizsgálathoz kötik a biztosító társaságok, a Vállalkozói Védelmező biztosításhoz erre nincs szükség, sőt, már a bankfiókok mellett, kényelmesen, telefonon is megköthetik az ügyfelek az OTP Contact Center-en keresztül, és már másnaptól fedezetet nyújt a szerződés. 

(Forrás: AzÉnPénzem.hu)

Arról, hogy nálunk brutális adót vetnek ki kispénzűekre, pedig nincs ez így mindenhol, itt írtunk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Békebeli retró finomság: így készül az isteni házi bélszínroló

Már csak az a kérdés, hogy tényleg bélszínből kell-e készíteni.

300 forint a burgonya kilója, 1 554 forint a hekk kilója: őrületes keddi akciók húsra és zöldségre

Összeszedtük, hol éri meg most a legjobban megvenni a heti húsokat, mellé a zöldséget és a gyümölcsöt az akciók közül.

Elkeserítő, mennyi pénzt tudnak félretenni a magyarok: tízből nyolcnak ez sem sikerül minden hónapban

Mennyit tudnak félretenni a magyarok? A Cofidis felmérése szerint csak 22 százalékuk képes havonta megtakarítani. Mutatjuk a számokat.

Megütheti a bokáját, aki a Vinteden seftel: így lát rá a NAV az eladásaidra

Adózási kisokos: mikortól kell fizetni a Vinted eladások után?

Mentőövet kaptak a babavárósok, így módosítja a kormány a feltételeket

A babaváró hitel könnyítés azoknak a házaspároknak segíthet, akik nem teljesítették a gyermekvállalási feltételt.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat