Munka mellett vállalhatok másodállást? Mire figyeljek?

Gyakran előfordul, hogy valaki a teljes munkaidős állása mellé szeretne másodállást is vállalni, akár részmunkaidőben, akár egyéni vállalkozóként. Egy újabb munkaviszony létesítésének azonban vannak feltételei és korlátai, melyekkel érdemes tisztában lennünk. 

Tudnia kell a főnöknek a másodállásról?

A másodállást a Munka Törvénykönyve nem tiltja. Továbbra is létesíthető másodállás, de azt be kell jelenteni a munkáltatónak. Ami abból fakad, hogy a törvény előírja a kölcsönös együttműködést és tájékoztatást a felektől. Ez mindkét félre vonatkozik. Ebből következik, hogy másodállás létesítésekor azt közölnünk kell. Legcélszerűbb írásban, hiszen ha elmarad a tájékoztatás és utólag szerez tudomást róla a munkáltató, akkor ez súlyos kötelezettségszegésnek minősül és rendkívüli felmondással élhet a munkáltató.

Engedélyt nem kell kérni, de…

A bejelentés nem engedélykérést jelent. Azonban ha a munkavállaló, a cégéhez hasonló tevékenységet folytató helyen akar munkát vállalni, munkáltatója ezt megtilthatja. Jogos gazdasági érdekeinek sérelmére való hivatkozással. A munkaszerződésben a másodállás vállalásának kizárása nem jogellenes. Ezért alaposan tanulmányozzuk át a szerződésünket!

Munka + vállalkozás

Ha valaki a meglévő munkája mellett egyéni vállalkozóként kezd dolgozni, azt is be kell jelenteni. Kivéve, ha a munkáltató tevékenységének semmilyen köze nincs a vállalkozáshoz. A törvény szerint vezető beosztású dolgozó nem vállalhat másodállást. A két munkaviszony egyenrangú. Jogokkal és kötelezettségekkel. A munkavállalónak mindkét munkahelyen ugyanúgy helyt kell állnia. Nem hivatkozhat például arra, hogy túl fáradt, mert máshol is dolgozik.

Vállalhatunk, viszont lehetnek korlátok

A törvény megengedi tehát a másodállást, de ha a munkáltató úgy ítéli meg, hogy kockázatot jelent számára és veszélyezteti az üzleti és gazdasági helyzetét, akkor megállapodásban rögzítheti, hogy megtiltja további munkajogviszonyok létesítését. Esetenként pedig csak korlátok közé szorítja, kizár bizonyos cégeket, munkahelyeket, vagy csak meghatározott ideig járul hozzá a másodálláshoz.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyibe kerül az orrplasztika 2026-ban? Konzultációtól a műtétig – mutatjuk a költségeket

A végösszeg elég széles skálán mozog, de mutatjuk milyen költségekkel kell számolni.

Ha szeretted Derrick felügyelő kalandjait, ezt az 5 bűnügyi sorozatot is érdemes megnézned

Szerencsére ma sem csak pattogóan gyors vágású, lövöldözős akciósorozatokból áll a kínálat!

1 299 forint a sertés darálthús kilója a Pennyben, 43%-kal olcsóbb a virsli: hétvégi akciók nagybevásárláshoz

Ezek az akciók most a hétvégi nagybevásárlásnál is sokat segíthetnek a családi kasszán.

Veszélyes a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet, vigye vissza a boltba!

Súlyos veszélyt jelenthet a gyermekekre egy népszerű játék, a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat