A bérezés mellett a feladatok, elvárások ismertetése a legfontosabb a fiataloknak álláskereséskor

A friss diplomás, pályakezdő és néhány év szakmai tapasztalattal rendelkező fiatalok számára a bérezés, továbbá az elvárások és a feladatok ismertetése a legfontosabb álláskereséskor – közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) közös, 18-31 évesekre kiterjedő kutatása alapján a Frissdiplomás Kft az MTI-vel.

A felmérés alapján a 18-25 év közöttiek 80 százalékának a bérezés feltüntetése a legfontosabb információ. Ezt követi az álláshoz kapcsolódó elvárások és a feladatok ismertetése 74, illetve 62 százalékos aránnyal. A 26-31 év közöttieknél azonban módosul a sorrend. A válaszadók 75,9 százaléka szerint az álláshoz tartozó elvárások állnak az első helyen. Ezt a bérrel és juttatással összefüggő információk, illetve a feladatok leírása követi 70,1 és 64,9 százalékkal.

Nem tudják, hogyan kezdjenek állást keresni

A felmérésből az is kiderült, hogy a fiatalok 26,1 százaléka nem tudja, hogyan kezdje el az álláskeresést. 29,7 százalékuk pedig nincs tisztában azzal, hogy érdemes jó önéletrajzot vagy motivációs levelet  készíteni.

Az állásbörzéket a felmérést kitöltők 59,5 százaléka nagyon vagy közepesen hatékonynak ítélte meg. A megkérdezettek az állásbörzék előnyei közé sorolták, hogy a résztvevők közvetlen, informatív beszélgetéseket folytathatnak le. Számos cég képviselőjével találkozhatnak és széles választékból válogathatnak, mindezt egy helyen.

Nem sokan használják a közösségi médiát álláskeresésre

A közleményben arra is kitértek, hogy a legnépszerűbb közösségi platformokat (Facebook, Instagram, TikTok) a válaszadók mindössze 10 százaléka használja aktívan álláskeresésre. Ez pedig tovább erősíti az offline események fontosságát.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Számoljon vissza öttől, és cselekedjen: ezzel a zseniálisan egyszerű módszerrel leküzdhető a halogatás

Az 5 másodperces szabály segíthet abban, hogy ne gondoljuk túl a feladatokat, hanem végre hozzájuk kezdjünk. Mutatjuk, hogyan működik Mel Robbins módszere.

Lehet, hogy idén csak a tévében lesz fehér karácsony: mutatjuk, mit mondanak az előrejelzések az idei télről

Sokan már most azt találgatják, milyen lesz a tél 2026/27-ben, és vajon számíthatunk-e havazásra az ünnepek alatt.

199 forintos sütőtök és 55%-kal olcsóbb lencse: hétfői akciók, amikre most érdemes lecsapni

Ezeket az akciók közül érdemes most elsőként megnézni: olcsóbb hús, féláras sütőtök és nagy kedvezmények több boltban.

Jövőre tilos lesz, amit ma sok rolleres csinál – komoly szigorítást jelentett be Magyar Péter

Az elektromos roller szigorítás a járdán közlekedőket, a bérelhető rollerek használóit és a gyorsabb eszközök tulajdonosait is érinti.

Egészségügyi dolgozók bére 2027-ben: ők kerülhetnek előnyösebb helyzetbe az új bértáblával

Az egészségügyi dolgozók béremelése 2027-ben mintegy 123 ezer munkavállalót érinthet, az új bértábla pedig a tapasztalatot és a képzettséget is jobban elismerheti.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat