Katások, figyelem: közeleg a bevallási határidő! Erre az 3 dologra figyelj, és nem lesz gond

A legfontosabb: a kata bevallás határideje 2025-ben február 25-e, eddig kell bevallani a 2024-es évre vonatkozó bevételeket.

Mi az a 3 dolog, amire minden katásnak nagyon oda kell figyelnie, akár ő maga készíti a bevallását, akár megbíz ezzel valakit (a katás vállalkozók jellemzően nem bíznak meg könyvelőt, hiszen nem érzik szükségét, bár ezzel nem feltétlenül könnyítik meg a saját dolgukat)?

Mire érdemes a KATA bevallásban odafigyelni?

  1. A katával érintett időszak dátumára
  2. A tételes adófizetéssel érintett hónapok számára
  3. Az árbevételre

Katás vállalkozóként minden év elején bevallást kell készíteni az előző évben megszerzett bevételekről a NAV-nak. A kata bevallás határideje 2025-ben február 25-e. Az idény beadandó nyomtatvány azonosítója 24KATA. Gyakorlatilag csak azt kell beleírni, hogy ezer forintra kerekítve mennyi bevétel keletkezett az előző – jelen esetben a 2024-es – évben. Aki főállású vállalkozóként katás adózó, és csak így keletkezett bevétele, annak nem kell személyi jövedelemadót fizetnie, és így erről bevallást sem kell készítenie. Ha más bevétele is volt, például kiadta a lakását, akkor viszont arról a bevételről kell SZJA-bevallást készíteni. A katás vállalkozó élete azért egyszerű, mert csak egyféle adót fizet, illetve nem kell költségszámlák gyűjtésével bajlódnia.

Tudtad-e, hogy…

  • …a katával érintett időszak és a katás hónapok száma nem feltétlenül egyezik meg egymással?
  • …mentesülhetsz a KATA fizetése alól, ha bizonyos ideig táppénzen vagy, illetve akkor is, ha gyermek utáni ellátásban részesülsz?
  • …az árbevételt a katás vállalkozás esetében mindig 1000 forintra kell-e kerekíteni?
  • …a katás bevételi keret csakis az a bevétel számít bele, ami be is folyt az adott évben?

Mikor nem kell katát fizetni?

Nem kell megfizetni a katát abban az esetben, ha az adózó

  • táppénzben, CSED-ben, GYED-ben, örökbefogadói díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesül,
  • katonai szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katona,
  • szünetelteti a vállalkozását.
További segítségre van szükséged vagy kérdéseid vannak? Fordulj a Hóvége ügyfélszolgálatához, felkészült kollégáink gyorsan és díjmentesen segítenek neked!
fiatal, 20-as évei elején járó nő kávézóban dolgozik
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezt tegye az adventi naptárba, ha nem akarja, hogy a gyerek minden nap csokit faljon

Mit tegyünk az adventi naptárba csoki helyett? Olcsó apróságok, kreatív készletek, fürdéshez való meglepetések és közös programok gyerekeknek.

Hidegen és melegen is finom, tele minden jóval: így készül a szaftos zsebes karaj

Fűszeres, ropogós karaj baconnel és sajttal töltve.

Meglepő, mennyibe kerül egy 4 évszakos mobilház: alapmodellektől a luxus kategóriáig mutatjuk az árakat

Alapárak és egyéb költségek a szállítástól a szerelésig.

Sokan veszélyesnek tartják, pedig az állatoknak is jót tehet: ezért használnak villanypásztort a gazdák

Villanypásztor használata: veszélyes a vadállatokra, mégis sok helyen szükséges. Mutatjuk, miért fontos, és mire kell figyelni.

Mennyi gyerektartást kell fizetni? Sokan meglepődnek, hogy a fizetésen kívül más szempontok is számítanak

A gyerektartás mértéke általában a különélő szülő jövedelmének 15–25 százalékához igazodik, de a gyermek szükségletei és a család anyagi helyzete is számít.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat