Orgona felhasználása: ecet, olaj és lekvár is készíthető belőle

Ahhoz talán mindenki hozzászokott, hogy a levendula mindenféle termékben megjelenik, de az orgona felhasználása is hasonlóan sokoldalú. Már virágzik, így még időben vagyunk, hogy szüreteljünk és készítsünk otthon pár illatos lekvárt vagy épp olajat.

Mire jó az orgona?

Több jótékony hatása is van ennek a mutatós, illatozó virágnak. Például a levele jó a megfázás ellen és az influenzás tüneteket is enyhíti. Ha tinktúrát készítünk a leveléből, azt elég 5 napig használni a láz csillapítására. Izzasztószernek is megfelel. Ha kenőcsöt készítünk belőle, akkor az ízületi problémákra hatásos készítményt kapunk. De ugyancsak jó gyulladásra, köszvényre, meszesedés ellen. Ha orgonarügyből készült főzetet fogyasztunk, akkor segítjük a szervezetünk működését, kifejezetten a hasnyálmirigyet, a májat, vesét és a hormonrendszert támogatja. Lábszárfekély kezelésére is alkalmas. Csak meg kell mosni a leveleit, jól kinyomkodni, majd kötéssel a sebre rögzíteni és 3-4 óránként cserélni.

Orgona felhasználása

Most, hogy tudjuk milyen sok pozitív hatása van az orgonának, nézzük meg, hogyan dolgozhatjuk fel!

Orgonaolaj: szükség lesz 2 csésze orgonasziromra, egy csésze ricinusolajra. Az olajat enyhén fel kell melegíteni, a virágokat pedig össze kell törni, hogy felszabaduljon belőlük az illóolaj. A zúzott virágokat helyezzük a kiválasztott tároló edénybe és öntsük fel az olajjal. Egy hétig kell állni hagyni, ezt követően pedig már fel is lehet használni. Fürdőolajként vagy testápolóként is működik.

Orgonalekvár: két különböző receptet is mutatunk, az egyik zselésebb, a másik sűrűbb, cukrosabb lekvárt eredményez.

Az első recept hozzávalói:

  • 4 csésze virág
  • 3 csésze forrásban lévő víz
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • ½ csomag pektin
  • 4 evőkanál citromlé
  • 1 csésze cukor

A virágokat hagyjuk állni 6 órán át egy vízzel teli edényben. Ha letelt az idő, nyomkodjuk szét őket és szűrjük le. Tegyük főzőedénybe a levét a citrommal és a vaníliás cukorral. A pektint külön keverjük össze a cukorral, majd tegyük a léhez és főzzük 2 percen át. Az elkészült lekvárt tegyük jól zárható üvegbe, fejjel lefelé hűtsük ki.

A második recept hozzávalói:

  • 1,5 kg cukor
  • 2 liter víz
  • 2 l (térfogatnyi) pucolt orgonavirág szirom
  • 1 narancs leve
  • 2 citrom leve és magja

Keverjük össze a vizet a cukorral egy lábasban és lassú tűzön kevergessük, majd a cukor oldódása után forraljuk fel. Ezt követően mehet bele a virágszirom, amit alacsony hőfokon forraljuk míg felére  csökken a térfogatuk. Ha ez megvan, estére hagyjuk pihenni. Másnap tegyük hozzá a citrusok levét és vászonzacskóban a magokat is. Közepes lángon keverjük át és forraljuk újra. Ha ez megvan töltsük sterilizált üvegekbe és dunsztoljuk.

Orgonás ecet: csak két dologra lesz szükség. Fehérborecetre és orgonavirágra. Öntsük fel a virágokat úgy, hogy az ecet ellepje. Ezután csak várni kell, nagyjából 3 hetet. Minden nap rázogassuk meg és ha letelt az idő, szűrjük le. Az orgona különleges ízt ad az ecetnek, amivel feldobhatjuk salátáinkat.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Őszi fordulópontra érkeztek a heti akciók: sütőtök, alma és füstölt finomság a boltokban

Beköszöntött az őszi hangulat. A heti akciók sárgarépától a libazsírig terjednek, azonban a legtöbb kedvezmény ma véget ér.

Mihez van joga és mihez nincs a tanárnak? Amit sok szülő rosszul tud

Sokan azt képzelik, hogy a pedagógusnak korlátlan hatalma van az osztályban — cikkünk azonban tisztázza a tényleges szabályokat, jogokat és korlátokat.

Ezért fizethetsz akár 150 ezret is, ha az utcán pisilsz – jobb, ha tudod, mi a szabály!

Tudtad, hogy az utcán pisilés büntetés akár 150 ezer forint is lehet? Nézd meg, mikor szabálysértés, és mikor számít bűncselekménynek.

Babatermékek, farmerek és állati kedvezmények a Tescóban: 10×-es jóváíírás várja ezeken a napokon

Tesco Clubcard pontgyűjtés: most tízszeres pontot adnak rengeteg termék után.

5 jel, hogy a gázpalack titokban szivárog: azonnal kapcsold ki a gázt, ha ezt látod

A gázpalack szivárgás ellenőrzése minden háztartásban fontos, ahol PB-palackot használnak főzéshez, fűtéshez vagy grillezéshez. A szivárgás nemcsak egészségügyi problémákat okozhat, hanem tűz- és robbanásveszélyt is jelent.

Miért ilyen alacsony a nyugdíjam? Az inflációs nyugdíjemelés legnagyobb hátrányai

Van inflációkövető adóemelés, inflációkövető díjkorrekció, nyugdíjemelés, és több szociális ellátás összege is az infláció alapján nő év elején. Jó ez nekünk?