5 rejtett jel, hogy a gyerekünk szorong az iskolában és nem beszél róla

Már óvodás korban is tapasztalhatjuk a szorongás jeleit gyermekünkön , az iskolakezdéssel azonban még több elvárás és teljesítendő feladat szakad a gyerekekre. Nem csak jól kell tanulni, de a készségtantárgyakban is teljesíteni kell, ráadásul az osztályközösségben is meg kell találni mindenkinek a maga helyét. Ez mind-mind olyan helyzet, amely szorongásra adhat okot gyermekünknél. Milyen a hatásos szorongásoldás gyerekeknek?

Rejtett szorongás tünetei

  1. Testi tünetek, szervi okok nélkül. A leggyakoribb testi tünetek a gyerekeknél, amelyek jelzik a szorongást, a hasfájás, a fejfájás és az émelygés. Egy-egy alkalommal teljesen normális, például egy dolgozat vagy nagyobb szereplés előtt. Az is előfordulhat, hogy valamilyen átmeneti konfliktusa van a gyermekünknek az osztálytársaival és az a fenti tüneteket okozza. Akkor van probléma, ha ezek a tünetek rendszeressé válnak, például minden vasárnap előjönnek a gyermekünknél – ekkor gyanakodhatunk súlyos szorongásra.
  2. Kedvetlenség. A szorongás rejtett jele lehet a kedvetlenség. Ideális esetben a gyermekünk elmondja, ha valamilyen problémája vagy félelme van, de a kiskamasz korban már nem biztos, hogy szívesen beszél a baráti, iskolai konfliktusokról. Viszont a megoldatlan problémák miatt kedvetlenné válik, ami mögött a legtöbbször szorongás áll.
  3. Dühkitörések és agresszív viselkedés. Ugyanúgy a komoly szorongás jele lehet az agresszió és a dühkezelési problémák jelenléte. A megoldatlan problémák, egy tartósan frusztráló helyzet, amelyben a gyermekünk tehetetlennek érzi magát szorongást szül. Igen gyakori, hogy ez a tehetetlenség érzés mások felé irányuló agresszióban nyilvánul meg. Sokszor előfordul, hogy a gyermek az iskolában visszafogott és otthon vannak dühkitörései. Ilyenkor otthon tud “felengedni” annyira, hogy kifejezze az érzéseit, az iskolában ugyanis szorong.
  4. Figyelemzavar, szétszórtság. Ha egyébként gyermekünknek nincsenek kirívó képességbeli problémái, viszont nagyon szétszórttá válik, nem tud figyelni és nehezen koncentrál, akkor szorongás állhat a háttérben. A megoldatlan érzelmi problémáktól nehéz “jelen lenni” és minél kevésbé figyel, annál nehezebb jól teljesíteni az iskolában. A romló teljesítmény viszont csökkent önbizalmat eredményez és még több szorongást okoz a gyerekek számára.
  5. Ha szóba kerül az iskola, heves érzelmi reakciót vált ki a gyermekünkből. Nem biztos, hogy konkrétan el tudja mondani, hogy nem szereti az iskolát vagy nem szeretne iskolába menni, de beszédesek a szélsőséges érzelmi reakciók. Szomorúságot vagy dühöt él meg, amikor szóba kerül az iskola, de az is szorongásra utal, ha teljesen kerüli a témát a gyermekünk.

Szorongásoldás gyerekeknek otthon módszerekkel

A legegyszerűbb szorongásoldás gyerekeknek, ha meghallgatjuk őket otthon és beszélgetünk a mindennapjaikról. Nem kell feltétlenül elvárni, hogy úgy fejezzék ki magukat, mint egy felnőtt, hagyjuk, hogy annyit meséljenek el egy napjukról, ami nekik fontos. Minél többször élik meg, hogy szívesen hallgatjuk meg őket és biztonsággal beszélhetnek a problémáikról, annál könnyebben adják majd a tudtunkra, ha valami baj van az iskolában.

Találjunk közösen megoldást az iskolai, érzelmi vagy kapcsolati problémákra. Próbáljuk ne megmondani a gyerekünknek, hogy mi a helyes és mit tegyen, inkább vonjuk be a problémamegoldásba. Kérdezzük meg, szerinte mit kellene tenni, mit gondol a helyzetről, ezzel erősödik az önbizalma és egy következő nehéz helyzetet is könnyebben tud majd megoldani.

A festés, rajzolás, séta, zenehallgatás közösen a legjobb szorongásoldók. Vannak helyzetek, amiket nem lehet azonnal megoldani, de ha kicsit mással foglalkozunk a gyermekünkkel közösen, akkor érzelmileg el lehet távolodni a helyzettől és enyhül a szorongás is.

Ezek a felnőtteknek szóló stresszcsökkentő gyakorlatok is bátran alkalmazhatók a gyerekeknél.

Kihez forduljak, ha nem múlik a szorongás?

Átmeneti, rejtett szorongás gyakran előfordulhat, akár egy új tanár jelenléte, aki másfajta elvárásokat támaszt, mint ami eddig megszokott volt. Előfordulhat az osztályban kiközösítés, klikkesedés. Vagy a társas kapcsolatokban csalódást élt meg a gyermekünk és ettől egy időre visszahúzódóvá, zárkózottá válik. Ezek természetes folyamatok, amelyeket a család is segíthet feldolgozni.

Ha úgy látjuk, a szorongás állandóvá vált és hosszabb ideje fennáll vagy a gyermekünk egyre zárkózottabb és a családnak sem nyílik meg, akkor kérjük szakember segítségét mielőtt a probléma még súlyosabbá válna.

Keressük fel az iskolapszichológust, vonjuk be az osztályfőnököt is. Ha úgy érezzük nem ők a megfelelő emberek, akkor kérjünk segítséget a lakóhelyünk szerinti illetékes nevelési tanácsadóban. 

Keresőnk segítségével percek alatt megtalálható, hogy hol lehet a legközelebbi, ingyenes pszichológiai tanácsadást felkeresni gyermekünk számára.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Akkor is jár az ápolási díj vagy a GYOD, ha otthonba költözik az ápolt személy? 2 kivételes eset, amikor folyósítható

Amikor intézményi elhelyezés miatt szűnik meg az ápolási díj, illetve a tartós beteg gyermekek után járó gyod.

Özvegyi nyugdíj 1 év után: mitől függ, hogy továbbra is jár-e és mekkora lesz az összege?

Folyósíthatják tovább, de nem biztos, hogy végleg megmarad.

Bűncselekménynek minősülnek ezek a KRESZ-kihágások: nem jó ötlet például 50-es táblát lopni szülinapra

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény akár 15 év börtönnel is járhat. Mutatjuk, milyen közlekedési csínyekből lehet büntetőügy.

Ilyen esetben szó nélkül ellenőrzi a NAV a bankszámládat – vigyázz, a hivatal mindent lát, nem éri meg trükközni

A nav bankszámla ellenőrzés előzetes adatgyűjtéssel is kezdődhet, és a külföldi számla sem garantálja, hogy a be nem vallott jövedelem titokban marad.

Erre figyeljen az Ügyfélkapunál, ha telefont cserél: nem mentődnek át automatikusan a beállítások

Az azonosításhoz szükséges kódok nem költöznek át maguktól az új készülékre. Sajnos.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat