Csak beteg ne legyek! Katasztrófa, mennyi, ha a labor gyorsan kell

A magyar egészségügy állapotát vizsgáló 2025-ös OECD jelentés nagyon fontos problémára világít rá: bár fizetjük a tb-t, az EU más tagállamaihoz képest sokkal többet költünk saját zsebből gyógyszerekre, különböző egészségügyi vizsgálatokra. Ennek az oka, hogy az állami egészségügy annyira leterhelt, hogy sokszor egy egyszerű laborra is heteket kell várni. Mennyi egy laborvizsgálat ára, ha magánúton végeztetjük el? Nem megfizethetetlen, de ahhoz képest drága, hogy ingyen is hozzáférhetnénk.

Míg az Európai Unió országaiban az egészségügyi kiadások átlagosan 15 százalékát fizetik a betegek közvetlenül a saját zsebükből, addig Magyarországon ez az arány 25-30 százalék körül mozog. Ez azt jelenti, hogy a tb-alapú betegellátáshoz kevesebben férnek hozzá, mint ahány embernek szüksége lenne rá. Aki teheti, az inkább választja a magánellátást, még akkor is, ha ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy kétszer fizet: egyszer a tb-t, egyszer pedig magát a vizsgálatot.

Az OECD elemzésből kiderült, hogy a korábbi évekhez képest egyre több pénzt költünk olyan egészségügyi szolgáltatásokra, amelyek elméletben állami finanszírozásban is elérhetőek lennének. Vagyis a betegek már nem csak extra szolgáltatásokat vesznek igénybe, hanem az alapvető ellátásokat – például egy egyszerű vérvételt, ultrahangot vagy szakorvosi konzultációt – kénytelenek magánúton megoldani.

A probléma hátterében az állami rendszer alulfinanszírozottsága, a szakemberhiány és a leterheltség áll, amelyek miatt a várólisták úgy megnőttek, hogy az emberek – ha tehetik -kénytelenek a magánellátást választani. A betegek azért fizetnek a magánszolgáltatóknak, hogy időt nyerjenek, mert minél később kapnak eredményt, annál később kezdődhet a megfelelő kezelés.

Mennyi egy laborvizsgálat ára? Állami kontra magán

A laborvizsgálatra beutaló szükséges, vagyis első lépésként fel kell keresnünk a háziorvost. Ha megvan a beutaló, akkor jön az időpontkérés. Településtől és kerülettől függ, de átlagosan 2 héttel számolhatunk. A mintavétel jellemzően a reggeli órákban történik, és hiába érkezünk időpontra, ugyanúgy sorszámot kell húzni, majd megvárni, hogy szólítsanak. Az eredmény pár nap alatt megérkezik.

Maga a vizsgálat ingyen volt, viszont ki kellett várni a sorunkat a háziorvosi rendelőben, további 2 hét telt el, mire egyáltalán eljutottunk a laborra, és újabb pár napba került, hogy a vizsgálati eredmények megérkezzenek.

Egy magánklinika esetében akár már másnapra kaphatunk időpontot, amit mi magunk választhatunk ki. (Sőt, van, ahol időpont sem szükséges, Helyben minimális, pár perces várakozási idővel számolhatunk, az eredményeket pedig 24 órán belül (gyakran ennél hamarabb) megkapjuk. A gyársaságnak azonban ára van. A szolgáltatás díja két részbél tevődik össze: kifizetünk egy vérvételi alapdíjat, ami szolgáltatótól függően változik (kb. 3000-5000 forint), illetve magát a vizsgálatot. Utóbbi attól függ, mit kérünk (kis rutin, nagy rutin, allergia stb.).

Kérdése van a magánellátásokról? Kérdezz Ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két munkanapon belül válaszolnak.

  • Alap vérkép (Rutin labor): Ha csak a legszükségesebbekre vagyunk kíváncsiak (teljes vérkép, máj- és vesefunkció, vércukor, koleszterin), az a vérvételi díjjal együtt átlagosan 15 000-20 000 forintból jön ki.
  • Bővített nagylabor: Ha a csomagot kiegészítjük pajzsmirigy-funkcióval (TSH), vas- és D-vitamin szinttel, esetleg alapvető hormonokkal, a végösszeg 30 000-45 000 forint körüli.
  • Speciális vizsgálatok: Egy manapság gyakori, többpontos terheléses vércukor- és inzulinvizsgálat (inzulinrezisztencia gyanúja esetén), vagy egy kiterjedt ételintolerancia-panel ára a 40 000-80 000 forintot is elérheti.

A 15 000-40 000 forintos kiadás egy gyors diagnózisért sokaknak még belefér a családi költségvetésbe, különösen akkor, ha a saját vagy hozzátartozójuk egészsége a tét. Ez az OECD jelentésével is egybevág: egyre többen döntenek úgy, hogy nem hajlandók heteket várni, inkább kifizetik a magánellátást. Viszont akiknek nincs ennyi mozgásterük, kénytelenek kivárni, mire az állami ellátásban sorra kerülnek – lehet, hogy sokkal rosszabb állapotban, vagy kevesebb eséllyel a gyógyulásra.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Gyerektartás megállapítása és behajtása 2026-ban: ezt tedd meg azonnal, ha nem fizet az ex

Nem érdemes várni, mert néhány hónap késlekedés is komoly hátrányt okozhat.

Eltiltották az unokájától? Ezt teheti jogilag a nagyszülő 2026-ban, ha a szülők nem engedik a láthatást

A helyzet nem reménytelen, hiszen a nagyszülőknek joguk van látni az unokájukat.

Ön se tudta? Ennyi adót vonnak le a banki megtakarításunk után – Számoljon vele, ha leköti a pénzét

Sokan csak a kamatokat figyelik, pedig az adó jelentősen csökkentheti a tényleges nyereséget.

Nem tudja, hová utalja az adót? Itt vannak a NAV számlaszámok, amit mindenki keres

Mindegyik adónemhez, egyéb fizetési kötelezettséghez más számlaszám tartozik.

Iszonyatos egy hónap egy nyugdíjasnak, ha beteg: tízezreket visz el a havi gyógyszeradag

A magyar egészségügy komoly kihívásokkal küzd, aminek az árát leginkább a betegek fizetik meg.
Nyitólap
Kire szavazzak?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat