Eláraszt a parlagfű? Intézkedik a hatóság, ha itt jelented be

Nyár van és sokminden virágzik, de sajnos nem csak a rózsa és a levendula, hanem a parlagfű is. Ha úgy érzed, hogy fuldokolsz a szomszéd telken elburjánzott gazok miatt, ne csak bosszankodj: létezik egyszerű parlagfű bejelentés, amivel hatósági intézkedést kérhetsz.

Miért fontos a parlagfű bejelentés?

Parlagfű virág.

A parlagfű pollenje pokolian meg tudja keseríteni az allergiások életét, ráadásul nem csak jószándékból kell irtani, hiszen törvény írja elő, hogy minden földtulajdonosnak kötelessége megakadályozni, hogy a növény virágbimbót hozzon, és ezt az állapotot egészen ősz végéig fenn kell tartania.

Ha valaki elmulasztja a kaszálást, és a terület legalább harmadát már virágbimbós parlagfű borítja, a hatóság közérdekű védekezést rendelhet el. Ilyenkor vállalkozók végzik el a gyomirtást, a költséget pedig a tulajdonosnak kell fizetnie. E költség mellé minden bizonnyal bírság is jár majd. A bírság összege 15 ezer forinttól akár 5 millió forintig is terjedhet, attól függően, mekkora a fertőzött terület. Erről korábban részletesebben írtunk itt.

Ha van még kérdésed a témával kapcsolatban, akkor keresd bátran kollgánkat az ingyenesen elérhető Ügyfélszolgálatunkon!

Parlagfű bejelentés: 5 lépésben egyszerűen

Kivirágzott parlagfű.

Ha te is szeretnél parlagfű bejelentést tenni, a következőképp járj el a Nébih központi felületén:

  1. Regisztrálj a rendszerben. A bejelentéshez először létre kell hoznod egy fiókot e-mail címeddel, majd aktiválni azt a kapott linken.
  2. Add meg a pontos helyet. Jelöld ki a térképen, hol található a parlagfűvel borított terület. A rendszer GPS koordinátákat kér, de ez a térképes funkcióval pár kattintás. Így járj el: Nyisd meg a Google Térképet, majd keresd meg azt a helyet, amit be szeretnél jelenteni. Jobb egérgombbal kattints pontosan arra a pontra a térképen. Ezt követően a felugró kis ablakban felül látsz két számot (pl. 47.4979, 19.0402) – ez a GPS koordináta. Kattints rá, és automatikusan kimásolja vagy alul megjelenik egy sávban, ahonnan másolhatod a Nébih bejelentő rendszerébe.
  3. Becsüld meg a terület nagyságát. Válaszd ki a felkínált lehetőségek közül, körülbelül mekkora részen burjánzik a parlagfű.
  4. Tölts fel fotókat. Csatolj bizonyító erejű képeket, amelyek jól mutatják a problémát és a növény fejlettségi állapotát.
  5. Küldd el, és kérj értesítést. Ha szeretnél, kérhetsz e-mail vagy SMS értesítést a bejelentésed sorsáról, így tudni fogod, mikor indul el az eljárás.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyit költ egy ötfős magyar család decemberben? Forintra pontos elszámolás

Az ünnepek, az ajándékok, a bevásárlások, a sütés-főzés, a gyerekprogramok és úgy általában minden összeadódik. Te mire tippelsz? Mennyi lesz a vége?

Hogyan tisztítsd meg a réztárgyakat? Újra ragyogni fognak ezzel a keverékkel

Nem kell hozzá restaurátor, otthoni szerekkel is rendbe hozható.

Ha így telelteted a cserepes begóniát, hatalmasra nő tavasszal – dús virágokat hoz és egészséges lesz

A begónia teleltetése cserépben akkor sikeres, ha a növényt fajtájának megfelelően készíted fel a télre.

Mit tegyek, hogy gyorsan nőjön a hajam? 5 filléres praktika, amitől megindul, mint a dudva

Hasznos olcsó praktikák, amelyek segíthetnek a gyors hajnövekedésben, azonban önmagukban nem lesznek elegek: neked is változtatnod kell szokásaidon.

Így szüntethető meg az osztatlan közös tulajdon – jogász tiszta a félreértéseket

Nincsenek egyszerű helyzetben az osztatlan közös tulajdonnal rendelkezők, de több megoldás is létezik a megoldásra.

BMI kalkulátor: mit mutat valójában a testtömegindexed?

A mutató a testmagasság és a testsúly arányát veszi figyelembe.