Puffadás ellen házilag: 10 tipp, amivel serkentheted az emésztést

Az ünnepek alatt nehéz mértéket tartani. Finomabbnál finomabb főételek, sütemények sorakoznak a szépen terített asztalon, ha pedig vendégségben járunk, a házigazda folyamatos kínálását – legyen az étel vagy ital – szintén nem egyszerű elhárítani. A 2-3 napos kalóriabeviteli-maratonnak megvan az ára: kajakóma, görcsölő has, puffadás. Mit tehetünk a puffadás ellen házilag? Jöjjön néhány tipp és konyhai alapanyag, amelyek segítenek leküzdeni (vagy elkerülni) a kellemetlen tüneteket.

Fontos a megelőzés

Próbáljuk megelőzni a puffadást az által, hogy napi ötször étkezünk, de kevesebbet. Nem szégyen, ha karácsonykor inkább volt több az elfogyasztott étel, mint kevesebb, de legalább a két ünnep között igyekezzünk mértéket tartani. A babfélék, a hüvelyesek, a káposzta is okozhat puffadást, viszont ilyenkor általában a túl sok fűszer, csípős, zsíros ételek fogyasztása miatt alakul ki. Ha tudjuk, hogy bizonyos ételektől ég a gyomrunk, próbáljuk meg ezeket most is elkerülni.

Éhgyomorra semmiképp ne fogyasszunk alkoholt, kávét és csokoládét. Az ételt mindig rágjuk meg jól, ugyanis a sietős evés sem tesz jót. Ha már végigkóstoltunk mindent halászlétől a zserbóig, akkor szánjunk rá magunkat egy hosszabb sétára. Semmiképpen se üljünk otthon egész nap, igyekezzünk némi mozgást beiktatni. Családi konfliktus, de legalábbis kisebb összezördülés nélkül nincs karácsony. A stresszes helyzetek is könnyen okozhatnak emésztőrendszeri problémákat, ezt megelőzni nemigen tudjuk, legfeljebb utólag kezelni.

Puffadás ellen házilag: mit tehetünk?

  1. Igyunk citromos vizet reggelente.
  2. Fogyasszunk gyömbéres italokat,
  3. alacsony sav tartalmú teákat.
  4. Ami mindenre megoldás: igyunk sok vizet. Ne feledkezzünk meg erről a jó szokásunkról akkor sem, ha tele a spájz üdítőkkel és mindenféle itallal.
  5. Érdemes a következő receptnek is adni egy esély: forraljunk fel 2 dl vizet, majd tegyünk bele egy fél mokkáskanálnyi őrölt köményt, fél mokkáskanálnyi őrölt gyömbért és egy kevés sót. Forraljuk még kb. 5 percig, azután szűrjük le. Hagyjuk kihűlni és igyuk meg.

Pár tuti tipp a puffadás ellen:

  1. Fogyasszunk több banánt, krumplit, spenótot. Ezek mind segítenek felszívni a gyomorban lévő víztöbbletet.
  2. Fogyasszunk gyömbérteát, almaecetet (hígítva, egy evőkanálnyit 2 dl vízben) étkezések után.
  3. Puffadásra a sima forró (nyilván iható hőmérsékletű) víz is jót tesz. Egy kisebb adag már a jótékony hatású.
  4. Teljes kiőrlésű gabonák, magas rosttartalma segíti az emésztést.
  5. A probiotikumok nagyon fontosak. Tablettát is lehet szedni, de megtalálható a joghurtban, kefírben, savanyúkáposztában.

Mi az, ami serkenti az emésztést és ezáltal segít megelőzni a puffadást?

Rostok

Fontos, hogy elegendő rostot vigyünk be a szervezetünkbe. Ezt könnyen elérhetjük, ha pl. reggelire rostos müzlit vagy zabkását eszünk bejgli helyezett. Persze nem kell átesni a ló túloldalára sem, mert a sok rost éppúgy puffadáshoz vezethet.

Zöldségek

Az állati fehérjékben gazdag és magas keményítőtartalmú fogások után válasszuk inkább a zöldségeket. A főtt zöldségek könnyebben emészthetők, lehet levesként vagy főzelékként is akár, amelyik jobban esik az ünnepi dőzsölés után.

Több mozgás

A testmozgás gyorsítja az emésztést, felszabadul a belekbe szorult levegő, csökken a feszültség. Már 5 percnyi séta is sokat tud segíteni, de ha idő engedi, legalább fél, egy órát legyünk kint a szabadban.

Vízfogyasztás

Fogyasszunk elegendő vizet. Ez napi legalább 8 pohár. Tehetünk bele gyömbért és citromlevet, hogy jobban segítsük az emésztést.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ezek a leszázalékolás pontos feltételei 2026-ban: az egészségi állapot önmagában nem elég

A helyes megnevezés a megváltozott munkaképességű személyek ellátása.

Élettársi kapcsolat bejegyzése 2026-ban: komoly előnyt jelent, mutatjuk, mennyibe kerül

Szinte ugyanazokkal a jogokkal jár, mint egy házasságkötés, az eljárásnak azonban elég eltérő díjai lehetnek.

Most 7000 forintért ehet olyan menüsort, mint a leggazdagabb magyarok – indul az étterem hét 2026

Idén is megnyitják kapuikat a hazai gasztronómia legjobb helyei.

Tegnap kerestek az MVM-től, durva, ami kiderült: visszahívtam őket, még jó, hogy észnél voltam

A legfontosabb, hogy ne hozzunk hirtelen döntést. Egyszerűnek tűnik, csakhogy a csalók ennél rafináltabbak.

Ausztriába ingázók figyelmébe: megváltoztak a szabályok, komoly büntetés jöhet, ha nem figyelsz

Az osztrák kormány szigorít a közlekedési szabályokon: Ausztria gyorshajtás büntetés 2026-ban az élen...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat