« vissza a keresőhöz

Nyelvvizsga árának visszatérítés - Nagyszülő GYED-ben részesülő személyek

  1. július 1-je után letett B2 vagy C2 szintű nyelvizsga, illetve térítésköteletes emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsga esetén visszaigényelhetik a nyelvvizsga árát, a vizsga teljesítésétől számított egy éven belül. A támogatás a komplex nyelvvizsgákra és eltérő időben teljesített szóbeli és írásbeli vizsgára is vonatkozik. Fontos, hogy utóbbi esetben a szóbeli és írásbeli vizsgát is 2020. július 1-je után teljesítse az adott személy, és ne teljen el a két vizsga időpontja között több mint egy év (egy év eltelte után csak a második részvizsga árát térítik vissza).

Fontos kitételek:

  • A támogatás nem minden nyelvre vonatkozik, részletesebben itt tájékozódhat: elfogadott nyelvek.
  • A támogatást csak egyszer vehetik igénybe.
  • A 2022-ben teljesített nyelvvizsgára maximum 50.000 forint, a 2023-ban teljesített nyelvvizsgára maximum 66.700 forint igényelhető.
  • A támogatás a honosított nyelvvizsga honosítására is igénybe vehető, ez esetben a támogatás összege az Oktatási Hivatalnak kifizetett honosítási eljárás díja

A támogatást a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál ezzel a formanyomtatvánnyal kell igényelni.

« vissza a keresőhöz

Ahogy a nagymamánk is csinálta: klasszikus farsangi fánk recept

A klasszikus farsangi fánk recept szinte elronthatatlan és nagyon hálás csinálni: imádni fogja az egész család. Hihetetlen, mennyi...

Sommás eljárás: Mit jelent és milyen következményekkel jár?

Végre kiderült, hogy miért fontos, hogy valami sommás eljárás keretében intézhető-e.

Neked is olcsóbb lehet a parkolás: ezek a legjobb kedvezmények Budapesten

Bemutatjuk a főváros jelenleg érvényes parkolási rendszerét, és az is kiderül, hogy ingyenes-e a parkolás Budapesten a hétvégén.

Mennyibe kerül 1 m3 gáz? Ennyit fizet az egyedülálló és a családos

A rezsicsökkentés csökkentése után igyekszünk visszafogni mind az áram-, mind a gázfogyasztást, hiszen a meghatározott limit felett...

Mennyire éri meg ma Magyarországon műkörmösnek lenni egyéni vállalkozóként?

Magyarországon annyi műkörmös van, hogy lassan ez a legnépszerűbb szakma, de a jó szakember még mindig ritka kincs.

Meddig jár az árvaellátás? Munka mellett is több évvel hosszabbítható

Árvaellátásra az a gyermek jogosult, akinek a szülője öregségi nyugdíjasként hunyt el, vagy a halálának időpontjáig megszerezte...

Egy szinte üres dobozt hozott neked a futár? Akkor téged csúnyán átvertek!

Hogyan védekezhetünk az ilyen online csalások ellen? Cikkünkben hasznos tippeket adunk a biztonságos vásárláshoz.

Meddig fertőz az influenza? Az időseknél és a gyerekeknél erre az 5 dologra külön figyelj

Nehéz pontosan megmondani, hogy az influenza meddig fertőz, de nagyjából egy héttel érdemes számolni.

Mennyibe kerül egy kivehető fogsor tb-támogatással? Nem csak a 62 éven felülieknek jár kedvezmény

A kivehető fogsorok ára több tényezőtől függ, beleértve az életkort (erről később bővebben), a társadalombiztosítási (tb) támogatás...
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél