Támogatások
Ezen az oldalon összegyűjtöttük az állami vagy önkormányzati támogatásokat. Válassz a kiemelt kategóriákból, vagy kattints a részletes keresőre és használd a megjelenő szűrőket!
Gyorskereső:
Egyéb rászorultság (24)Családok (45)Egyéb támogatások (7)Babaváró hitel (1)Diákhitel (3)Ápolásra szorultak (30)Kedvezmények (3)Nagycsaládok (44)Szegénységben élő (16)Részletes kereső »
Részletes kereső
Még nem választottad ki, hogy mi érdekel. Addig is megmutatjuk, hogy mások milyen támogatásokat kerestek:
Ingyenes étkeztetés - Minden család
A gyermekek bölcsődei, óvodai, és általános iskolás éveik alatt ingyenesen étkezhetnek, középiskolában pedig féláron étkezhetnek ha az alábbi feltételeket teljesítik:
Kik étkezhetnek ingyen az óvodában és bölcsődében?
- a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül
- tartósan beteg vagy fogyatékos, más kiskorú hozzátartozója tartósan beteg vagy fogyatékos
- három vagy több gyermeket nevelnek a szülei
- olyan családban él, ahol az 1 főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb nettó munkabér 130%-át, azaz 230.648 Ft-ot
- a gyermeket nevelésbe vették
Ki étkezhetnek ingyen az általános iskolában?
- gyermekvédelmi kedvezményben részesül
- nevelésbe vették
- olyan gyerekek is kaphatnak ingyenes étkezést, akik már nem általános iskolások, de nevelésbe vették őket vagy utógondozói ellátásban részesülnek
- fogyatékosok intézményében helyezték el
Kik étkezhetnek 50%-os kedvezménnyel?
- a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő diákok az általános iskola után féláron étkezhetnek
- az általános iskolában az a gyermek aki három vagy többgyermekes családban él
- azok a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek, akiknek nem jár ingyenes étkezés.
NEAK egyedi támogatás - Szociálisan rászorultak
Egyedi támogatást igényelhetnek olyan gyógyszerre, tápszerre, gyógyászati segédeszközre vagy kölcsönzésre amire nem jár társadalombiztosítási támogatás. Lényegében alacsonyabb áron juthatnak hozzá a szükséges termékekhez.
Abban az esetben igényelhető egyedi támogatás gyógyszerre és tápszerre, ha a beteg a támogatott gyógyszerek közül egyikkel sem gyógyítható.
Közgyógyellátás - Szociálisan rászorultak
A közgyógyellátás gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és bizonyos gyógyászati ellátások térítési díjához nyújt támogatást. A jogosultság elbírálása a kezelőorvosok és több hatóság feladata, a kérelmet a lakóhely szerint illetékes járási hivatalhoz kell beadni. Ha megállapítják a jogosultságot, a kérelmező közgyógyellátási igazolványt kap.
A gyógyszerekre vonatkozó támogatást az éves gyógyszerkeret korlátozza.
Gyermekápolási táppénz - Minden család
Gyermekápolási táppénzt igényelhet az a szülő, aki 12 évesnél fiatalabb gyermeke* miatt nem képes keresőtevékenységet folytatni és társadalombiztosítási járulékot fizet. A támogatás igényléséhez az alábbi három feltételt kell teljesíteni:
- legyen fennálló biztosítási jogviszonya
- legyen a társadalombiztosítási járulék fizetésére kötelezett
- az orvos megállapította és igazolta a keresőképtelenséget
A támogatás havi rendszerességű, az összeget a táppénz összege alapján számítják.
*12-18 év közötti gyermek esetén méltányosságból állapítható meg a táppénz.
Távolsági utazás - Sajátos nevelési igényű gyermek és kísérő
Sajátos nevelési igényű gyermek és legfeljebb két kísérője díjmentes utazásra jogosult a MÁV és a Volán járatain. Az igazoláshoz az intézmény által kiállított igazolás szükséges, a kísérő esetében pedig az utazás nyilvántartó-lap.
Helyi tömegközlekedés - Sajátos nevelési igényű gyermek és kísérő
Sajátos nevelési igényű gyermek és kísérője a helyi tömegközlekedésre általában nem kap kedvezményt. Érdemes az adott helyi szolgáltató oldalát felkeresni, vagy telefonon érdeklődni.
Ápolási díj - Ápolásra szorultak és gondozóik
Az ápolási díjat olyan személy igényelheti, aki súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg hozzátartozóját otthon ápolja. A támogatás havi rendszerességű, a juttatás összegét három különböző kategória szerint határozzák meg:
- Alapösszegű ápolási díj: olyan hozzátartozó után kapnak alapösszegű ápolási díjat, aki betöltötte már 18. életévét és tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos és tartós gondozásra szorul (utóbbi esetben nincs életkori megkötés). Az ápolási díj bruttó 49.960 Ft.
- Emelt összegű ápolási díj: olyan hozzátartozó után kapják az emelt összegű ápolási díjat, aki egészségügyi szakértői szakvélemény alapján súlyosan fogyatékos személy és fokozott ápolást igényel. Az ápolási díj bruttó 74.940 forint.
- Kiemelt összegű ápolási díj: olyan hozzátartozó után kapnak kiemelt összegű ápolási díjat, aki ,,E” minősítésű kategóriába tartozik, vagy kiemelt családi pótlékot kap súlyos betegsége vagy fogyatékossága miatt. Az ápolási díj összege bruttó 89.928 forint (az összes kategória összegéből levonnak 10% nyugdíjjárulékot).
Nem minden esetben folyósítanak ápolási díjat, hiszen ha a hozzátartozó napi 5 órát meghaladó nappali ellátást nyújtó intézményi ellátást, felsőoktatási intézményt vesz igénybe akkor nem jár a támogatás. Ezenkívül a hozzátartozó nem dolgozhat napi 4 óránál többet, kivéve, ha otthon dolgozik - ez esetben nincs megkötés.
Az ápolási díj utalási dátumait itt írtuk meg
Házi segítségnyújtás - Szociálisan rászorultak
A szociális alapszolgáltatásokat a települések önkormányzatai működtetik így konkrét információt az adott település önkormányzatától kérhetnek. Fontos szem előtt tartani, hogy nem minden szociális alapszolgáltatásra kötelezhető egy település.
Házi segítségnyújtás keretében a fogyatékos vagy egészségügyi állapota miatt rászoruló személy saját lakásában vagy lakókörnyezetében kap fizikai vagy mentális segítséget (pl.: tisztálkodás, étkeztetés, bevásárlás, gyógyszerezés). A gondozási szükséglet megállapítását a település kijelölt intézményében, annak hiányában pedig a közjegyzőnél kérelmezhetik, ezután a támogatást a szolgáltatónál kell igényelni.
A szolgáltatásért térítési díjat kell fizetni, amely nem lehet magasabb az időskorú személy havi jövedelmének 25%-nál. Abban az esetben, ha étkezést is biztosítanak, elérheti a havi jövedelmének 30%-át.
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás - Szociálisan rászorultak
A szociális alapszolgáltatásokat a települések önkormányzatai működtetik így konkrét információt az adott település önkormányzatától kérhetnek. Fontos szem előtt tartani, hogy nem minden szociális alapszolgáltatásra kötelezhető egy település.
Minden megyei jogú városnak biztosítania kell a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást olyan személyeknek, akik fogyatékosságuk, egészségi állapotuk vagy pszichiátriai betegségük miatt rászorulók. A segítséget csak akkor vehetik igénybe, ha a súlyosan fogyatékos vagy pszichiátriai beteg személy egyedül él, vagy a kétszemélyes háztartásban élő 65 év feletti.
A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás biztosítja segélyhívás esetén a gondozó azonnali megjelenését, és a probléma kezelésére irányuló további intézkedéseket.
A szolgáltatásért térítési díjat kell fizetni, ez az összeg azonban nem haladhatja meg a rászoruló havi jövedelmének 2%-át.
Nappali ellátás - Szociálisan rászorultak
A szociális alapszolgáltatásokat a települések önkormányzatai működtetik így konkrét információt az adott település önkormányzatától kérhetnek. Fontos szem előtt tartani, hogy nem minden szociális alapszolgáltatásra kötelezhető egy település.
A tízezer fős lakosságot meghaladó települések kötelesek biztosítani nappali ellátást fogyatékos személyeknek, pszichiátriai betegeknek, szenvedélybetegeknek, hajléktalan személyeknek és demens személyeknek.
Az ellátást az a személy veheti igénybe, aki:
- betöltötte 18, életévét és egészségügyi állapota miatt segítségre szorul, de részben képes önmagát ellátni
- olyan szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek akik betöltötték 18, életévüket, és nem vesznek igénybe fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést
- olyan fogyatékos vagy autista személyek, akik betöltötték harmadik életévüket és önkiszolgálásra csak részben vagy egyáltalán nem képesek
Az ellátás térítésköteles, a fizetendő összeg nem haladhatja meg a rászoruló havi jövedelmének 30%-át.
Támogató szolgáltatás - Szociálisan rászorultak
A szociális alapszolgáltatásokat a települések önkormányzatai működtetik így konkrét információt az adott település önkormányzatától kérhetnek. Fontos szem előtt tartani, hogy nem minden szociális alapszolgáltatásra kötelezhető egy település.
Támogató szolgáltatást súlyosan fogyatékos személyek tudnak igényelni. A támogatás célja az, hogy a rászoruló személy saját lakókörnyezetében történjen az ellátás, ahol segítenek alapvető szolgáltatások elérésében (pl.: személyi szállítás), ügyintézésben, egészségügyi-szociális ellátások elérésében, egyes szociális alapszolgáltatásokban, társadalmi integrációban, vagy az adott személy munkavállalásában. A támogatás térítésköteles.
Étkeztetés - Szociálisan rászorultak
A szociális alapszolgáltatásokat a települések önkormányzatai működtetik így konkrét információt az adott település önkormányzatától kérhetnek. Fontos szem előtt tartani, hogy nem minden szociális alapszolgáltatásra kötelezhető egy település.
Minden települési önkormányzatnak biztosítania kell naponta minimum egy meleg étkezést. Fontos kitétel, hogy csak olyan személyek kérelmezhetik ezt a szolgáltatást, akik nem tudják biztosítani étkezésüket. A részletesebb jogosultsági feltételeket a település önkormányzata határozza meg.