Sokan elszalasztják ezt a kedvezményt a CSED, GYED és GYES alatt: így közlekedhetsz olcsón Budapesten
A kisgyerekes bérlet korlátlan számú utazásra jogosít a fővárosban és mindössze 3450 forintba kerül havonta. A kisgyerekes bérletigazolvánnyal együtt érvényes, amihez egy hivatalos igazolás is szükséges. Ennek kiváltása most már lényegesen egyszerűbb, mint korábban volt – gyakorlatilag csak el kell menni érte. Mutatjuk, kiknek jár és hogyan szerezhetők be egyszerűbben.
Kisgyerekes bérletre azok jogosultak, akik csecsemőgondozási díjban (CSED), gyermekgondozási díjban (GYED), gyermekgondozást segítő ellátásban (GYES), vagy gyermeknevelési támogatásban (GYET) részesülnek – írja a Magyar Államkincstár. Jó tudni, hogy a bérlet nem csak az édesanyáknak jár, ha az apa kapja a támogatást, akkor természetesen neki is kiállítható.
Kismamabérletből nem csak egyféle létezik
Budapesten „Havi Budapest-bérlet kisgyerekeseknek” néven fut, de más településeken is elérhető. Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Veszprémben is van, viszont más-más néven és a jogosultsági feltételek is eltérőek lehetnek. A legbiztosabb, ha a kismama utánanéz a helyi önkormányzatnál vagy a közlekedési társaság honlapján, hogy kapható-e ilyen típusú bérlet, és ha igen, milyen feltételekkel.
Így lehet beszerezni a szükséges igazolást, várostól függetlenül:
- A bérlet kiváltásához kelleni fog a CSED, GYED, GYES, GYET folyósításáról szóló, hat hónapnál nem régebbi eredeti igazolás, vagy az ellátást megállapító határozat.
- A GYES, GYET esetében a lakcím szerinti illetékes vármegyei kormányhivatal családtámogatási osztálya adja ki az igazolást a már megállapított és folyósított ellátás esetében.
- Ha valaki CSED-ben vagy GYED-ben részesül, az igazolást a munkáltató társadalombiztosítási kifizetőhelye adja ki. Ha a munkáltató nem működtet ilyen kifizetőhelyet, akkor a munkáltató székhelye szerint illetékes vármegyei kormányhivatalhoz kell fordulni.
Aki most igényli az ellátást, az a kérelem benyújtásakor még nem kaphat igazolást. A kormányhivatal később határozatban dönt az ellátásról, és a bérlet kiváltásához elegendő ezt az eredeti határozatot bemutatni, külön igazolásra nincs szükség.
Maradt még kérdése a bérletről? Forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink 2 napon belül válaszolnak.
Kisgyerekes bérlet Budapesten
A kisgyerekeseknek szóló havi Budapest-bérletre azok a budapesti állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek jogosultak, akik gyermekgondozást segítő ellátás (GYES), gyermeknevelési támogatás (GYET), gyermekgondozási díj (GYED) vagy csecsemőgondozási díj (CSED) folyósításában részesülnek.

Budapest közigazgatási határán belül szinte minden BKK-járatra, környéki autóbuszra és HÉV-re érvényes, illetve a MÁV vonatain másodosztályon és a VOLÁN kijelölt elővárosi járatain is. A bérlet az érvényességi idején belül korlátlan számú utazásra jogosít, azonban csak a kisgyerekes bérletigazolvánnyal együtt használható.

A bérletigazolványhoz egy darab sima hátterű, 3,5×4,5 cm-es, jó minőségű igazolványkép szükséges. A kiváltása lényegesen egyszerűbb, mint korábban volt: ha a kismama rendelkezik olyan, a kormányhivatal által kiállított és elektronikus aláírással hitelesített, CSED, GYED, GYES ellátásról szóló PDF dokumentummal, akkor elegendő ezt elküldeni az e-igazolas@bkk.hu e-mail-címre. (Vagyis külön ezért nem kell papíralapú igazolást szerezni.)
A bérletigazolvány kiállítása a BKK bérletpénztáraiban (eredeti, papíralapú dokumentumok alapján) és ügyfélközpontjaiban (eredeti, papíralapú vagy elektronikus aláírással hitelesített dokumentumok alapján) lehetséges. A legközelebbi pénztárt és ügyfélközpontot a BKK térképes keresőjében érdemes megnézni.



