Kifizeti az állam a gyerektartást, ha a volt párja nem hajlandó: ezt a jogi lépést tegye meg elmaradás esetén

Hiába az ígéretek, a gyerek kiadásai nem várhatnak. Elmaradások esetén bizonyos feltételekkel az állam is segíthet, de ehhez nem elég az, hogy a másik szülő egyszerűen nem fizet. Előbb meg kell tenni egy fontos jogi lépést: ha a bíróság már jogerősen megállapította a gyermektartásdíjat, de a kötelezett nem fizet, végrehajtást kell kérni. A végrehajtó megpróbálja behajtani a tartozást például a munkabérből, bankszámláról vagy más lefoglalható vagyonból. Ha viszont még nincs jogerős bírósági döntés a tartásdíjról, először ezt kell megszerezni. Szóbeli megállapodás vagy a felek közötti egyezség önmagában nem elegendő.

Ha a végrehajtás eredménytelen, meghatározott feltételek mellett kérhető a tartásdíj állami megelőlegezése. A kérelmet a gyermek lakóhelye szerint illetékes járási hivatalnál, Budapesten a kerületi hivatalnál kell benyújtani.

A hivatal azt vizsgálja, hogy a végrehajtás ellenére sem sikerült-e behajtani a tartásdíjat. A kérelemhez csatolni kell a tartásdíjat megállapító jogerős bírósági határozatot, valamint a végrehajtási eljárás iratait. Ha a végrehajtás már megindult, de az eredménytelenséget igazoló végrehajtói jegyzőkönyv még nem áll rendelkezésre, a kérelmet akkor is be lehet nyújtani, a hatóság pedig az eljárást a szükséges irat beérkezéséig felfüggesztheti.

További kérdésed maradt a folyamattal kapcsolatban? Írj Ügyfélszolgálatunkhoz, kollégáink két munkanapon belül és díjmentesen válaszolnak.

Mennyi pénzt lehet kapni?

Főszabály szerint a bíróság által megállapított tartásdíjat előlegezik meg, de gyermekenként legfeljebb a mindenkori minimálbér 30 százalékáig. Ez legfeljebb havi 96 840 forintot jelent.

Fontos tudni, hogy ez nem a korábban felhalmozott tartozás kifizetését jelenti. Az állam csak megelőlegezi a tartásdíjat, a nem fizető szülő tartozása továbbra is fennáll, és a kifizetett összeget később tőle próbálják behajtani.

A megelőlegezés legfeljebb három évre állapítható meg. Ha a törvényi feltételek továbbra is fennállnak, egy alkalommal további legfeljebb három évre továbbfolyósítható vagy ismét megállapítható.

Gyerektartás nem fizetése esetén sokan hónapokig csak reménykednek. Ez azonban gyakran csak tovább nehezíti a család helyzetét. Ha már van jogerős bírósági döntés, érdemes mielőbb megindítani a végrehajtást. Ez nemcsak a tartozás behajtása miatt fontos, hanem azért is, mert enélkül állami megelőlegezés sem kérhető. Ha pedig a végrehajtás is eredménytelen, érdemes a lakóhely szerint illetékes járási hivatalnál érdeklődni a gyermektartásdíj megelőlegezésének feltételeiről.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Állampapírja van? Veszélyben a Kincstárban tartott pénz: új trükkel támadnak a csalók

Ha van értékpapírszámlája és telefonon keresik az MNB munkatársai „biztonsági okokból”, legyen résen: lehet, hogy önt is célba vették!

Ettől lesz jó szaftos a rakott krumpli: úgy csucsog, hogy öröm nézni, hát még enni

Hogyan lesz szaftos a rakott krumpli igazán? Mutatjuk az összes trükköt.

Ne dőlj be a méregdrága diétáknak! Ezzel a filléres, 3 lépcsős trükkel bárki golyóálló immunrendszert építhet

Elvesztél az életmódváltó tanácsok között? Az egészséges táplálkozás elkezdése nem drága bioboltokkal indul. Mutatjuk a lépcsőfokokat!

Bosszúból nem láthatom az unokámat: tényleg eltiltható a nagyszülő a gyerektől törvényileg?

Mit mond a jogszabály és hová fordulhatnak a nagyszülők ilyen esetben?

Ennyit keres egy kormánytisztviselő Magyar Péter alatt: fizetési osztályok és illetmények

A kormánytisztviselők bérezése mindig is érzékeny téma volt, most pedig pláne, amikor a közszféra átalakul.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat