Miért csöpög a csap? 5 tipikus hiba, amit házilag is megjavíthatsz

Bosszantó, kellemetlen jelenség lehet, amit inkább megpróbálunk ignorálni, mert azt gondoljuk, túl költséges lenne szerelőt hívni vagy egyszerűen elhitetjük magunkkal, hogy majd abbamarad magától a csap csöpögése. Azonban ha nem teszünk a csöpögés ellen, hamar megugorhat a vízszámla és azt kívánjuk, bárcsak megjavítottuk volna a csapot. De miért csöpög a csap? Mutatunk 5 tipikus hibát, amit házilag is megjavíthatsz, sőt, azt is, hogy hogyan!

Vízkőlerakódás

Az egyik legkönnyebben orvosolható ok, amit házilag is megjavíthatunk. Ha vízkőlerakódás miatt eldugul a szűrő és nem tud lefolyni a víz, akkor felgyülemlik és végül csöpögve távozik a csapból. Ilyenkor elég a szűrőt eltávolítani, némi ecettel megtisztítani és máris megoldódott a csap csöpögése, ráadásul szerelőt sem kellett hívni hozzá.

Meglazult az alátét

A csap csöpögését kiválthatja a meglazult alátét is, azonban ezt sok esetben házilag is megjavíthatunk. Az alátét azért felel, hogy záráskor elvágja a víz útját, nyitáskor pedig utat engedjen annak. Ha meglazul, akkor elvész a szigetelőereje, ha valójában csak elmozdulásról van szó, akkor házilag is megjavíthatjuk, azonban, ha megrepedt vagy eldeformálódott, akkor cserélni kell.

Elromlott a tömítés

A tömítés folyamatos használatnak van kitéve és mivel gumiból van, ezért természetes, hogy bizonyos időközönként cserélni kell azt. Érdemes tartani párat otthon, hogyha elkezdene csöpögni a csap, akkor azonnal meg tudjuk javítani házilag is.

Elkopott a betét

Tipikus hibája a víznek folyamatosan kitett részeknek a kopás, ezért a csap csöpögéséért is sok esetben ez a felelős. A tömítésként funkcionáló kerámialapok kopása könnyen lehet a csap csöpögésének kiváltó oka. A szennyeződés és a vízkő a kopások első számú okozója, szerencsére azonban ez sem igényel vagyonokat, hogy házilag megjavítsuk.

A perlátorok vízkövesedése

A csöpögő csapokat okozhatják ezen kis alkatrészek meghibásodása is, melyek a víztakarékosságban játszanak fontos szerepet. Ha kisebb a baj, akkor házilag is megjavíthatjuk, csupán meg kell tisztítani ezeket az az alkatrészeket. Eltömődésüket, elvízkövesedésüket legtöbb esetben a kemény víz okozza.

Hogyan javítsunk egykaros csaptelepet?

Az egykaros csaptelepek kevesebbszer hibásodnak meg, mint tekerős társai, a vízkő és az idő múlása azonban kikezdi ezt a fajta rendszert is. Ha csöpög a csap, akkor a legtöbbször a vízkő a hibás, ezt azonban házilag is meg lehet javítani. A kart egyszerűen le lehet szerelni, ki kell lazítani a csavarját, majd leemelni. Ezt követően egy alapos ecetes tisztítás után, a szilikon anyag pótlásával a legtöbb esetben meg is szüntettük a problémát.

Ha azonban a kopott kerámialapok okozzák a csöpögést, akkor a betétet rögzítő gyűrűt kell kicsavarni, ezalatt találjuk meg a kerámiabetétet. Ha ez megvan, oszlassunk el az alkatrészen szilikonos zsírt, majd mozgassuk úgy, hogy mindenhova jusson az anyagból. Előfordulhat, hogy már a szétszerelés is megoldja a problémát és nincs szükség a betétek cseréjére.

Tekerős csaptelep javítása

Ha régebbi, tekerős vagy orsós csaptelepünk csepeg, akkor az egykarosnál bonyolultabb lesz házilag megjavítani, de nem lehetetlen feladat. Az elsődleges, hogy a betétet mindig szereljük ki, a problémától függetlenül.

  • Emeljük le a csavarógombot.
  • Villáskulccsal vagy állítható pofás szerelőkulccsal hajtsuk ki a betétet a csapból.
  • Ellenőrizzük a szeleptányér tömítését, a legtöbb esetben ez okozza a csap csöpögését, a megfelelő méretű tömítőgyűrű cseréjével a legtöbbször sikerülhet házilag megjavítani a csöpögést.
  • Érdemes a szelepülést is megvizsgálni és megtisztítani, így ez sem okozhat egy darabig gondot!

Mennyi víz folyik el fölöslegesen naponta, ha csöpög a csap?

A csöpögő csap tipikus okaira a megoldást a legtöbb esetben házilag is meg lehet találni és érdemes is, hiszen egy apró figyelmetlenségnek vagy lustaságnak köszönhetően durván meg tudja növelni vízszámlánkat a folytonos csöpögés. Egy nap alatt ugyanis 40-60 liter vizet is képes átfolyatni magán egy csöpögő csaptelep. Ez pedig biztosan fel fog tűnni hóvégén, amikor be szeretnénk fizetni a számlát és ostorozhatjuk magunkat, miért nem szántunk pár percet a megjavítására házilag, ami a legtöbb esetben pofon egyszerű.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Nekik jár korhatár előtti ellátás 2026-ban: mutatjuk, kik kérhetik

A korkedvezmény mértéke attól függött, hogy valaki milyen munkakörben és mennyi ideig dolgozott.

Friss húsok és halak árasztják el a polcokat: akcióvadászok álma válik valóra!

Megnéztük, hol éri meg most húsra és halra vadászni, és összeszedtük a legjobb akciók közül azt a nyolcat, ami a családi menüben is jól jöhet.

Sokkal több hullócsillagot láthat ekkor, ne várja meg az augusztus 20-át – idén hamarabb jön a látványosság

Mutatjuk, mikor lesz a csillaghullás, mikor érdemes kimenni, hol a legjobb figyelni az eget.

Rengeteg magyar autóst büntetnek meg a horvát pályákon: több száz eurós bírságok röpködnek

Nem csak a gyorshajtás miatt jöhet horvát autópálya büntetés: a bal sáv indokolatlan használata, a rátapadás vagy a leállósáv szabálytalan használata is komoly bírságot érhet.

A legfinomabb lecsó a faluban: egyetlen hozzávaló a titok, amitől krémes szaftja lesz

Az nyár végi és őszi időszak elképzelhetetlen egy hatalmas lábas házi lecsó nélkül. Minden család esküszik a saját módszerére, de gyakran előfordul, hogy a végeredmény túlságosan híg, inkább egy zöldséges vízre hasonlít.

Ettől lesz sűrű, gazdag szaftos a paprikás krumpli: muszáj kitunkolni az utolsó cseppig

A paprikás krumpli az igazi jolly joker a konyhában. Olcsó, kiadós, a hó végi napokon is megmenti a családi kasszát, és mindenki imádja. Ám a tökéletes végeredmény egyáltalán nem magától értetődő, hiszen a jó étel nem leves, de nem is száraz. Sokan kérdezik, mitől lesz szaftos a paprikás krumpli, a titok a megfelelő arányokban és a jól bevált konyhai praktikákban rejlik.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat