Mopedautó jogosítvány: milyen kategória kell hozzá, hány éves kortól vezethető? Ezt kell tudni, mielőtt ilyen járművet venne

A mopedautók kompakt kis járművek, nem csoda, hogy sokan matekoznak rajta, hogy jobban megérheti kisebb távokra a személyautó helyett, főként az alacsony fenntartási költségek miatt. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy megváltoztak a szabályok és az a tévhit sem tartja magát, hogy jogosítvány nélkül vezethető. Minden, amit a mopedautó jogosítvány esetében tudni érdemes.

jogosítványát mutató sofőr

Milyen kategóriájú jogosítvány szükséges egy mopedautóhoz?

Sokan hiszik, hogy ezek a járművek jogosítvány nélkül is vezethetők, de ez nem igaz. A mopedautók vezetése minden esetben vezetői engedélyhez kötött. A járművek irányításához legalább az „AM” kategóriás vezetői engedély (segédmotoros kerékpár) szükséges. Természetesen a magasabb kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkező sofőrök is érvényesen vezethetnek mopedautót: az „A1”, „A2”, „A” (motorkerékpár), valamint a leggyakoribb „B” kategóriás (személygépkocsi) jogosítvány szintén feljogosít ezen járművek használatára.

Hány éves kortól vezethető a mopedautó?

Ezt a vezetői engedélyt már 14 éves kortól meg lehet szerezni, a többi kategóriával ellentétben. Egészen pontosan a jogosítvány megszerzését 13,6 hónapos korban el lehet kezdeni, az első része úgyis az elmélet. Van viszont egy jogszabályi korlátozás, ami szerint a 18. életévüket be nem töltött személyek által megszerzett „AM” kategóriás jogosítvány kezdő vezetői engedélynek minősül, és a jogszabályok értelmében a kiskorú vezető utasokat nem szállíthat a járműben. A mopedautó kétszemélyes utasterét így a 14 és 18 év közötti fiatalok kizárólag egyedül használhatják, utas szállítására csak a 18. életév betöltése után van lehetőség.

A jogosítvány megszerzésének feltételei

Az „AM” kategóriás vezetői engedély megszerzésének folyamata több jól elkülöníthető szakaszból áll. A tanfolyamra való beiratkozás alapfeltétele a betöltött 13 és fél éves életkor, valamint az általános iskolai végzettség igazolása. A képzés elméleti oktatással indul, amely magában foglalja a közlekedési ismereteket, a járművezetés elméletét és a szerkezeti ismereteket.

Az elméleti tanfolyam elvégzését követően sikeres KRESZ-vizsgát kell tenni. A sikeres elméleti vizsga után következik a gyakorlati képzés, amely járműkezelési (rutin) és forgalmi vezetésből áll. A gyakorlati oktatás és vizsga abból áll, hogy a tanulók általában kétkerekű segédmotoros kerékpárral teljesítik a követelményeket, az így megszerzett „AM” kategória azonban érvényes a négykerekű mopedautókra is. A jogosítvány kiállításához emellett elengedhetetlen a közúti elsősegély-nyújtási ismeretekből tett sikeres vizsga is, csakúgy, mint a többi kategóriánál.

Nem tudod melyik jogsival milyen járművet vezethetsz? Kérdezd ügyfélszolgálatunkat, két munkanapon belül válaszolunk!

Mit lehet vezetni a mopedautó kategóriájával?

A könnyű négykerekű mopedautó (L6e kategória) egy legfeljebb 425 kg tömegű, maximum 45 km/h sebességre képes kisjármű. Motorja benzinesnél legfeljebb 50 köbcentis, dízelnél vagy elektromosnál pedig legfeljebb 6 kW (kb. 8 lóerő) teljesítményű lehet. Mivel autópályára és autóútra tilos velük behajtani, elsősorban városi és lakott területen kívüli közlekedésre valók.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Bognár, olajütő, csíkász? Mivel foglalkoztak ezek az egykori mesteremberek? KVÍZ

Teszteld a tudásod, induljon a játék! Ha tovább játszanál, vannak még kvízeink, például ezek: Kvíz:...

Kora tavasszal virágzik, illatos, igénytelen és gyönyörű: ezért imádják vidéken a bangitát

A kikeleti bangita jól bírja a hideget, kevés gondozást kér, és akkor kezd illatos virágokat bontani, amikor a kert nagy része még alszik.

Így fűtsd a sátrat az őszi túráknál: 700 forintból megvagy egy éjszakára, ha van ilyen eszközöd

Az őszi erdei kempingezés legnagyobb kihívása a hideg. Egy jó hálózsák sokat segít, de az igazi komfortot egy hordozható sátorfűtés jelentheti.

Átvert a kereskedő? A békéltető testülethez fordulj, ha gyors eredményt akarsz, ne a fogyasztóvédelemhez

Az ingyenes eljárás menete és a legfontosabb nulladik lépés, amiről sokan nem tudnak.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat