Az autóvásárlók rémálma: a trükk, amivel az órát úgy tekerik vissza, hogy sosem derül ki

A kilométeróra visszatekerése továbbra is az egyik legismertebb trükk a használtautó-piacon, ami a digitális kilométerórák megjelenésével sem tűnt el. A csalók alkalmazkodtak, ma már ezeket a rendszereket is megpróbálják manipulálni.

Magyarországon jelenleg bűncselekménynek számít a kilométeróra visszatekerése, ez azonban nem nagyon riasztja vissza az elkövetőket. Ezt a statisztikák is alátámasztják: a Legfőbb Ügyészség adatai szerint 2013 és 2022 között mindössze 24 esetben történt vádemelés. Ez nagyon kevés ahhoz képest, hogy a milyen gyakori probléma az óra visszatekerése a használt autóknál.

veszélyes tárgyak, hőség az autóban

Mégis milyen gyakori a jelenség?

Nem lehet pontosan nyilvántartani, melyik autóknál tekerték vissza a kilométerórát. Általánosságban azonban elmondható, hogy ha egy autó előélete nem ellenőrizhető, érdemes gyanakodni a kilométeróra manipulációjára. A visszatekerés bármilyen márkájú és típusú autónál előfordulhat, de talán a dízelmodelleket érinti gyakrabban, mivel ezeket általában többet használják, így több kilométert futnak. Az újabb autókban a megtett kilométert több vezérlőegység is tárolhatja, ezért ezeknél nehezebb és költségesebb a manipuláció. A régebbi, például 2010 előtt gyártott modelleknél viszont a kilométeróra visszaállítása általában egyszerűbb és olcsóbb.

Miért ilyen gyakori?

A kilométeróra állásának meghamisítása megnöveli az autó piaci értékét. A laikus vásárlók ugyanis gyakran a megtett kilométerek számát tekintik az autó állapotának legfontosabb paramétereként. Pedig a valóságban ezt sokkal inkább a karbantartás és a használat módja jelenti, mégis sokan objektív mérőszámnak gondolják a kilométeróra-állást.

A vásárlóknál nagyjából 200 ezer kilométernél húzódik a lélektani határ, általában az ennél kevesebbet futott autókat keresik. A 300-400 ezer kilométer fölötti autókat már nagyon nehéz eladni, ezért ilyenkor csábíthatja a csalókat a manipuláció lehetősége.

autólopás ellen

A digitális kilométeróra visszatekerése

Az újabb autóknál egyre gyakrabban jelenik meg a digitális kilométeróra manipulálása. Ez sokszor a külföldről behozott autóknál bejáratott jelenség, azonban a hazai használtautó-piacon is egyre többször találkozni vele. A csalók ilyenkor egy apró eszközt építenek be az autóba, amely nem egyszerűen visszaállítja a kilométeróra értékét, hanem megakadályozza, hogy a rendszer a ténylegesen megtett távolságot rögzítse, vagy csak annak egy részét számolja.

Ha kérdésed van a témával kapcsolatban, keresd kollégáinkat az Ügyfélszolgálaton!

Lehet ezt egyáltalán ellenőrizni?

Ez az új módszer szinte ellenőrizhetetlen, pont ezért ennyire elterjedt és veszélyes is a vásárlókra nézve. Abban az esetben lehet ellenőrizni, ha mi is egy ilyen szerkentyűt akarnánk beszereltetni az autónkba. Ami azért elég abszurd helyzet lenne.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.

Nyugdíjemelés-tervezet: jó az irány, de igazságosabb is lehetne – ezt javasolja a Nyugdíjas Parlament

A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alacsony összegű nyugellátások emelésével kapcsolatos jogszabály-módosítások tervezetét....

10 évvel később mehetnek nyugdíjba a magyarok: így változott a nyugdíjkorhatár 1990 óta

az 1980-as évektől kezdve egyre kevesebb aktív dolgozóra jutott egyre több eltartott nyugdíjas - ez most sincs másként.

Melyik számít keresetnek a nyugdíjnál? Jutalom, osztalék, végkielégítés – mutatjuk a szabályt

Tételesen mutatjuk, hogy mi számít bele a nyugdíjba és mi nem.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat