Területi bérszakadék: Budapesten sokkal magasabb az átlagbér, mint vidéken

Óriási különbségek vannak a megyei nettó átlagkeresetek között. Budapesten például 413 ezer forint az átlag, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mindössze majdnem feleannyi: 238 420 forint.

Még a gazdagabb vidéki megyék fizetései sincsenek a budapesti bérek közelében sem – írta meg a HVG a KSH friss adatai alapján. A közölt adatokból kiderült, hogy 334 920 forint volt a nettó átlagkereset Magyarországon 2022 első három negyedévében.

Csakhogy óriási különbségek vannak az ország különböző részei között: a budapesti 413 ezer forintos szám annyira felhúzza az átlagot, hogy még a második helyen végző Győr-Moson-Sopron megyei átlagbér is 67 ezer forinttal van a budapesti alatt.

Szomorú adat az is, hogy tizenhárom megyében nem éri el az átlagkereset a 300 ezer forintot sem. Sőt, két megyében még a 250 ezret sem éri el az átlag: Békésben 249 ezer, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 238 420 forint jött ki átlagnak.

Fontos kiemelni, hogy ezek nem a medián keresetek. A medián az az adat, amelynél az emberek fele több pénzt keres, a másik fele kevesebbet. Ebből tehát még pontosabb képet lehetne kapni a valós állapotokról. Következtetni ugyanakkor lehet a mediánra is a KSH mostani átlagbért taglaló adataiból: szeptemberben ugyanis nettó 63 ezer forinttal volt  kevesebb az országos medián az országos átlagnál. Ennyit kell tehát körülbelül levonni az átlagbérből, ami Szabolcs-Szatmár-Bereg megye esetében 175 420 forintos mediánt jelent.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Tényleg bárki lehet apáca? Így zajlik a belépés a kolostorba

Ez egy olyan út, amely mély elhivatottságot és erős önfegyelmet igényel.

Ezt azonnal tedd meg, ha megráz az áram: életet menthet ez az 5 lépés

Áramütés esetén ez legyen az első teendő.

Brutális bírságot kap, aki lejárt műszakival vezet: mutatjuk az összegeket

A lejárt műszaki komoly bírságot hozhat maga után, érdemes előre tájékozódni és időben foglalni időpontot.

Hogy lesznek nyitva a benzinkutak karácsonykor? Itt pontosan megnézheti

A jó hír, hogy az internet és a Google karácsonykor is barátunk.

Ne fizess egy vagyont a reptéri parkolásért, ingyen is megúszhatod

Nem egy változás történt a tavalyi szabályokkal szemben, de továbbra is van lehetőség ingyenes parkolásra, ha elég szemfülesek vagyunk.