Neked még megvan? Ide tedd a fonnyadt karácsonyfát

Hagyományosan vízkereszt napján, január 6-án kell leszedni az ünnepi díszeket a fenyőről, de nem mindenki tartja a dátumot. A közterület-fenntartó vállalatok országszerte gondoskodnak a fák elszállításáról, csak megfelelő helyre és módon kell kirakni – hová és hogy? Mondjuk.

Egyszerű és teljesen logikus a szabály: az ablakon kidobni, a patakba hajítani, két kocsi közé préselni nem szabad a levitézlett karácsonyfát, viszont a járdára, a kuka mellé simán kitehetjük, ha nem akadályozza a forgalmat. Budapesten az FKF mától, január 6-tól szállítja el a fenyőket, álljon itt a cég iránymutatása:

A lakosság a fák kihelyezésénél két lehetőség közül is választhat:

  • a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely bármelyikére elhelyezheti a kiszolgált karácsonyfát,
  • vagy a háztartási hulladékos kukák mellé teheti ki a hulladékgyűjtés napján.

Azt kérik a budapestiektől, hogy a fenti két megoldás egyikét válasszák, és semmiképpen se dobják el fájukat a közterületeken, mások biztonságát és a főváros tisztaságát veszélyeztetve ezzel, illetve a fák kihelyezésekor ügyeljenek arra, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos-, bicikli- és gépjárműforgalmat.

Ne szúrjunk ki másokkal!

A díszeket, csillagszórókat, a talpat, és minden egyebet le kell szedni a fától, egyrészt a FKF munkatársainak védelme, a gépek biztonságos működése miatt, másrészt a környezetbarát hasznosítás érdekében.

A kiszolgált tűlevelűeket először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek. A fenyőfa a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, melyből az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítank fűtési hőt, és villamos áramot – tudtuk meg az FKF-től.

Ne szúrjunk ki magunkkal!

Drága mulatság lehet, ha nem az előírt módon szabadulsz meg a fenyődtől: köztisztasági szabálysértés címszó alatt 5-50 ezer forintos, feljelentés esetén pedig akár 300 ezer forintos bírsággal sújthatnak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Egyben lejön az összes pikkely a pontyról, ha így pucolod: erre a pofonegyszerű trükkre tuti nem gondoltál

Van az úgy, hogy az ember jóhiszeműen vesz egy szép nagy pontyot, ügyesebbek...

Végre visszajárhat a pénz a devizahiteleseknek? Lépett a Kúria!

Az Európai Unió Bírósága után már a magyar bíróság is az adósnak adott igazat. Végre új lendületet kapott a devizahitel visszafizetés ügye.

Zuglóban elindult, ami az állam feladata lenne: fiatal párokat segítenek lakáshoz jutáshoz

Zuglóban először hirdettek olyan lakáspályázatot, amely kifejezetten első otthont kereső fiatal párokra fókuszál.

Nem éri el a szakrendelőt? Időpontfoglalás online – útmutató lépésről lépésre

Zseniális találmány az EESZT időpont foglaló felülete, ahol alig egy perc alatt lehet időpontot foglalni az orvoshoz.

Hogyan tudom megnézni, hogy ki nézte meg a Facebook profilomat? Tisztázzuk a félreértéseket

Sokan szeretnék tudni, vajon kik követik figyelemmel az életüket. Egyáltalán van-e lehetőség erre?