Bivalyerős és kíméletes: eltűnnek a levéltetvek ezzel a módszerrel, nem bántja a növényt

Jó hír, a levéltetű ellen házilag is lehet hatékonyan védekezni, ráadásul úgy, hogy közben nem borítod fel a kert természetes egyensúlyát. Nem legyőzhetetlenek, a kulcs az időben történő beavatkozásban és a fokozatosságban rejlik.

Egyik nap még az érintetlen, üde hajtásokban gyönyörködünk, mire másnap apró zöld vagy fekete rovarok lepik el a levelek fonákját mind. A levéltetvek villámgyorsan szaporodnak, nagy zűrt kavarva a növény életében. Szívogatják nedveit, a levelek eltorzulnak, érdekes-ragacsos mézharmat jelenik meg, és akár vírusokat is terjeszthetnek. Ilyenkor sokan azonnal erős vegyszerhez nyúlnának, pedig a legtöbb esetben erre nincs szükség.

Miért fontos a fokozatosság?

A levéltetvek a kert ökoszisztémájának részei. Kis számban szinte mindenhol jelen vannak, ahogy természetes ellenségeik is: például a katicák, zengőlegyek lárvái imádnak lakmározni belőlük. A problémát inkább a tömeges elszaporodás jelenti, ami időjárástól is függhet, vagy a növény meggyengült állapotától. A nagykönyv szerint az ideális megközelítés az, ha mindig a legenyhébb, még hatékony módszerrel kezdünk, és csak akkor lépünk tovább, amikor az valóban szükséges.

Az első lépés: mechanikai eltávolítás

Meglepően sokszor már az is elég, ha a frissen megjelent tetveket erősebb vízsugárral lemosod a levelekről. Ez különösen jól működik dísznövényeknél, illetve kisebb fertőzésnél. A módszer gyors, ingyenes, üdítő és nem veszélyezteti a hasznos rovarokat sem.

Természetes segítség a kertben

Bizonyos növények (például a körömvirág, kapor, levendula vagy a cickafark) ugyan nem varázsütésre űzik el a levéltetveket, de segítik a természetes ellenségek letelepedését. Ha a kertben változatos növényállományt alakítasz ki, kisebb eséllyel alakul ki tömeges fertőzés. Ez hosszú távon sokkal stabilabb megoldás, mint az ismételt vegyszeres beavatkozások.

Permetezhető, biztos megoldások

Ha a lemosás már nem elég, jöhetnek a durvábban működő, levéltetű ellen házilag is alkalmazható módszerek. A hígított, adalékmentes káliumszappanos oldat kontakt módon hat: feloldja a levéltetvek külső védőrétegét, miközben a növényi szöveteket nem károsítja, ha megfelelő töménységben használjuk. Mindig érdemes először egy kisebb levélfelületen próbát végezni.

Hasonlóan “kíméleteseknek” számít a növényolaj-alapú permetezések. A repce- vagy paraffinolaj bevonja a rovar testét és gátolja a légzését. Ezeket fontos, hogy nem szabad erős napsütésben vagy nagy melegben alkalmaznunk, mert perzselést okozhatnak.

Kérdésed maradt kerti praktikákkal kapcsolatban? Keresd Ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két munkanapon belül választ adnak ingyen.

Melyik szabadforgalmú szer a legjobb ár-érték arányban?

Ha a fertőzés erősebb, kertészetben kapható, engedélyezett készítményekhez is lehet nyúlni. Általánosságban a káliumszappan hatóanyagú permetek a legolcsóbb és legkíméletesebb megoldások közé tartoznak, míg a paraffinolaj vagy repceolaj alapú szerek ár-érték arányban jó kompromisszumot jelentenek. A természetes piretrin gyors hatású, de drágább, a szintetikus piretroidok pedig ugyan olcsók és erősek, viszont már nem számítanak kíméletes választásnak, mert a hasznos rovarokra is veszélyesek. Érdemes mindig a legenyhébb, még hatékony megoldással kezdenünk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A nővérkék kedvence: ezt a cipőt hordja, aki 12 órázik és sokat talpal

És a műszak végére sem fájdul meg a lába.

A fél ország rosszul tudja, hogy reggel nyírhat-e füvet: 150.000 forintra is büntethetnek

A jó közös együttélés mindenkinek az érdeke. Azonban vannak olyat tevékenységek, amelyek ezt könnyen keresztbe tudják húzni.

Pista bátyámat 30.000-re büntették, pedig nem is aludt: tényleg nem lehet a horgászoknak vízparton sátrazni?

A vízparti sátorhasználat nem azon múlik, hogy valaki alszik-e benne vagy sem.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat