Kikapcsolhatják-e a fűtésemet télen, ha nem fizetek?

Rezsirobbanás, méregdrágaság, közelítő tél – mi a helyzet akkor, ha a napi megélhetés mellett a számlák befizetésére már nem marad pénz?

Utánajártunk, hogy áll a szolgáltató a tartozásokhoz.

A szolgáltató az év leghidegebb hónapjaiban nem szokta kikapcsolni sem az áramot, sem a gázt. Persze attól, hogy nem szokta, még megtehetné. Ha visszaemlékszünk az elmúlt évekre, november-december környékén rendre kijött egy-egy közlemény az energiaszolgáltatótól, amely az „otthon melegének megőrzéséről” szól. Hogy mi van a cukormáz alatt?

Nincs karácsony gáz (és áram) nélkül

Tavaly november végén hirdette ki az MVM Next az önkéntes kikapcsolási moratóriumot. Ennek lényege, hogy a szolgáltató egyetlen lakossági ügyfelénél sem kapcsolja ki az áramot és a földgázt az ünnepi időszakban. A moratórium nemcsak a védett ügyfeleket (szociálisan rászoruló vagy fogyatékkal élő) érinti, hanem azokat a fogyasztókat is, akiknek 60 napon túli számlatartozása van. (Azokra viszont nem vonatkozik, akiket már korábban kikapcsoltak a szolgáltatásból.)

Azt, hogy idén mikor jelenik meg a sokak számára (rövid) megnyugvást hozó közlemény, még nem lehet tudni. Tavaly (és részben idén) télen 6 hétre szólt az önkéntes kikapcsolási moratórium, de a koronavírus-járvány egy hosszabb időszakában (amikor otthonról dolgoztunk/tanultunk) is élt az intézkedés.

Mikor kapcsolják ki a fűtést?

A rövid válasz szerint 60 napnál régebbi tartozás esetén. A szolgáltató a kikapcsolásról szóló értesítés előtt több felszólítást is küld, amelyekben kérik a hátralék rendezését. Tudni kell, ha csak egy nappal is, de később fizeted be a számlát, késedelmi kamatot számolnak fel. Ha tehát biztos, hogy a csekken szereplő határidőig nem tudsz fizetni, célszerű ezt még előtte jelezni. Arról, hogy mit kell tenned, ha gondban vagy a rezsivel, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A visszakapcsolás is pénzbe kerül

Az MVM azt írja, ha gázdíj hátralék miatt került sor a gázszolgáltatásból való kizárásra, a visszakapcsolás feltétele a díjhátralék rendezése és a helyszínen sikeres tömörségi nyomáspróba elvégzése (részletek itt). Ezt minden esetben írásban kell kérvényezni (a honlapon van egy megrendelő lap, azt kell kitölteni és eljuttatni a szolgáltatóhoz). A gázszolgáltatás helyreállításának költségét előleg bekérő vagy számla ellenében, a munkavégzést megelőzően ki kell egyenlíteni.

Ne várd meg az értesítést!

Részletfizetést bárki kérhet, de csak évente egyszer. Online és telefonon is igényelheted, ennek lépéseit itt vettük sorra. A kérelmet a szolgáltató bírálja el az üzletszabályzatban meghatározott feltételek szerint, de azt is megnézi, hogy pl. eddig hogyan fizettél, mennyi volt a fogyasztásod. Az ügyintézéstől nem kell megijedni: egyetlen telefonnal, vagy akár pár kattintással egy sor kellemetlenséget megspórolsz, hiszen ebből már látszik, hogy nem a fizetés alól akarsz kibújni, csupán nehézségeid vannak.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Anyósom megkóstolta, azóta tegezhetem: klasszikus pacalpörkölt, ami olyan szaftos, hogy kéri a kenyeret

Most, hogy elmúlt a nyári hőség egy mezei, de tökéletes pacalpörkölt receptet.

Autósok, gazdák, figyelem! Brutál olcsó most a kenőanyag a Bárdi autónál, mutatjuk az árakat

Szuper akciók vannak a Bárdi autónál, de már csak augusztus 31-ig! Segítünk böngészni, mutatjuk a legjobb ajánlatokat.

Feldúlták a gyümölcsösödet? Tuti a kártérítés, ha így jelented be a vadkárt

Vadkár bejelentés, ha a gyümölcsösben pusztít a vad, 5 napon belül írásban jelezz a vadászatra jogosultnak, 3000 Ft illetékkel kérd a jegyzői felmérést, és profin dokumentálj.

Melyik klíma és hűtő fogyasztja a legkevesebb áramot? Ezt keresd a címkén

Melyik klíma és hűtő fogyasztja a legkevesebb áramot? A válasz a készülék címkéjén van. Mutatjuk, milyen adatokat kell figyelned!

Elfelejtetted a Facebook jelszavad? Így állíthatod vissza gyorsan

A folyamat nem bonyolult, csak érdemes tudni, hol kell elkezdeni.

Gyerekeknek ingyen, felnőtteknek 600 forint: meseszép nosztalgiajáratok lepik el Budapest legszebb útvonalait

Retró villamosok és buszok, a legszebb helyeken járnak októberig Budapesten.