Nő a rendszerhasználati díj, további ezrekkel fizetünk többet rezsire

Az elszálló áram és gázárak miatt drágul az energiahálózatok működtetése, ezért kell emelni az ún. rendszerhasználati díjon.

Többen is tapasztalhatták, hogy egyik hónapról a másikra jelentősen nőtt a rendszerhasználati díj az áramszámlán. A drágulást alapvetően a fogyasztás alapján fizetendő átviteli díj okozza – számol be a RTL Híradó.

„Az áramellátáshoz szükséges rendszereket, vezetékeket, transzformátorokat fenn kell tartani, karban kell tartani, ott emberek dolgoznak, gépek, eszközök működnek, ezekhez pedig éppúgy energia kell, mint akár itthon működtetni mondjuk egy gázrezsót vagy felkapcsolni a lámpát” – magyarázta a Híradónak Holoda Attila energiapiaci szakértő. Ezeknek a díját fizetjük meg a rendszerhasználati díjban.

„Most azért tapasztaljuk ezt a brutális emelkedést a rendszerhasználati díjban, mert ez egy piaci szolgáltatás, amit ők végeznek, de ugyanúgy a piacról szerzik be hozzá az energiát, és az energia-áremelés őket éppúgy érintette, mint a fogyasztókat érinti” – tette hozzá.

Az áram esetében az Energiahivatal idén nyáron emelte három és félszeresére az átviteli díjat, a gáznál októbertől lesz változás. Körmünket lerágva várjuk, hogy mi lesz még, amiért többet fizethetünk.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Anyósom megkóstolta, azóta tegezhetem: klasszikus pacalpörkölt, ami olyan szaftos, hogy kéri a kenyeret

Most, hogy elmúlt a nyári hőség egy mezei, de tökéletes pacalpörkölt receptet.

Autósok, gazdák, figyelem! Brutál olcsó most a kenőanyag a Bárdi autónál, mutatjuk az árakat

Szuper akciók vannak a Bárdi autónál, de már csak augusztus 31-ig! Segítünk böngészni, mutatjuk a legjobb ajánlatokat.

Feldúlták a gyümölcsösödet? Tuti a kártérítés, ha így jelented be a vadkárt

Vadkár bejelentés, ha a gyümölcsösben pusztít a vad, 5 napon belül írásban jelezz a vadászatra jogosultnak, 3000 Ft illetékkel kérd a jegyzői felmérést, és profin dokumentálj.

Melyik klíma és hűtő fogyasztja a legkevesebb áramot? Ezt keresd a címkén

Melyik klíma és hűtő fogyasztja a legkevesebb áramot? A válasz a készülék címkéjén van. Mutatjuk, milyen adatokat kell figyelned!

Elfelejtetted a Facebook jelszavad? Így állíthatod vissza gyorsan

A folyamat nem bonyolult, csak érdemes tudni, hol kell elkezdeni.

Gyerekeknek ingyen, felnőtteknek 600 forint: meseszép nosztalgiajáratok lepik el Budapest legszebb útvonalait

Retró villamosok és buszok, a legszebb helyeken járnak októberig Budapesten.