Újabb rezsiemelés? Célkeresztben a távhősök!

A legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a távhő ára a lakossági fogyasztóknak nem változik. Hozzátette, a kormány programot indít, hogy minden távhővel fűtő lakást mérőórával lássanak el. Úgy tűnik, Gulyás vagy nem tudta, vagy szimplán csak nem közölte, milyen csűrés-csavarás megy a háttérben.

A nagy távhőtrükk

Sajátos távhőtrükkel próbálhatja meg fenntartani a rezsicsökkentés látszatát a kormányzat – írja a Népszava. A lap a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára, Steiner Attila szavaiból következtet erre. Steiner arról beszélt, hogy idén télen a lakossági felhasználóknak átadott hőmennyiség csökkentését tervezik a távhő rendszerekben. Igaz, azt még nem tudják, hogyan és mennyivel.

Fővárosi szakértők szerint ez várhatóan nem a használati meleg víz mennyiségének vagy hőfokának csökkentését jelentené, inkább fűtésre jutó hőmennyiség lenne kevesebb. Nem merték megtippelni, hány fokkal lehet hidegebb a lakásokban, azt viszont elmondták, előzetes szakmai egyeztetés nem volt.

A sok mérő nélküli lakás miatt nem lenne könnyű emelni a távhő tarifákat. Valószínű, inkább ugyanannyiért adnának kevesebb meleget. Így könnyen előfordulhat, hogy

azoknál is sokkal hűvösebb lesz télen, akik akár fizetnének is a nagyobb melegért.

A lap szerint ez átmeneti megoldás lesz, amíg fel nem szerelik a lakásokat fogyasztásmérővel.

Ugyanannyiért „kevesebb” meleg? Ez áremelés!

A kormány nem véletlenül keresi a „megoldást” távfűtéses lakásoknál. A távhőkasszában több mint 1000 milliárd forintos lyuk tátonghat. Nagyon nem mindegy, mit terveznek, hiszen Magyarországon nagyjából száz településen, 635 ezer háztartásban közel másfél millió ember él távfűtött lakásban.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Dolgoznál tovább akkor is, ha hirtelen sok pénz állna a házhoz? Ezt jól fontold meg!

Megnyerted a lottót, sok pénz állt a házhoz? Azon gondolkodsz, hogy felmondasz? Érdemes a lottónyeremény után is megtartani a munkádat!

Nincs még egy ilyen arborétum az országban, mint az alcsúti: páratlan élmény, 40 hektárnyi lenyűgöző látvány

Budapesttől alig egy órára fekszik ez a 40 hektáros természeti csoda, amely minden évszakban más arcát mutatja.

1650 forintért várja a nyugdíjasokat a somogyi fürdő: 3 medencés gyógyrészleg, szauna és masszázs is van

Nagyon megéri a délutáni belépő a kaposvári Virágfürdőbe.

Melegszőnyeg fűtés olcsón: energiatakarékos megoldás, amit bárhol, bármikor használhatsz

Sok helyen már a padlőfűtés olcsóbb és egyszerűbb alternatívájaként emlegetik a szőnyeg alatti fűtőpanel elhelyezését.

Autópályán matrica nélkül: nem büntetnek meg, ha ezt a kevéssé ismert lehetőséget kihasználod

Ha kihasználod a 60 perces türelmi időt vagy az éves országos matrica utólagos vásárlásának lehetőségét, elkerülheted a büntetést.

Melyik háztartási gép eszi a legtöbbet készenléti üzemmódban? A legnagyobb energiafalók

A legnagyobb észrevétlen áramfogyasztók az otthonodban.