Filléres retró bútor modernizálása I rész

Fillérekért lehet hozzájutni a hatvanas-hetvenes évek bútoraihoz, amelyek első ránézésre olyanok, amilyenek, aztán egy hétvége munkájával és párezer forintból zseniális és tartós bútort lehet belőlük alakítani.

Felújítás vagy átalakítás?

Ha nem sérült a furnér, és még extra mintás is, én a mentés mellett szavazok, így elsősorban erre koncentrálunk, de direkt vettem egy másik, rondácska felületű példányt is, az teljesen új életet kap.

A mentés során a sérült lakkot eltávolítom, a felületet lecsiszolom és újralakkozom, az esetlegesen hiányzó, vagy sérült alkatrészeket pótolom. Mivel nem múzeumi restaurálásról van szó, egyes elemeket ízlésesen felülírok, erről később. Ma a lakk eltávolítása a téma, mert ez sajnos számtalan esetben karcos, foltos, mint itt is.

Nem csiszol, melegít

Lehet csiszolni, de egy vagyon elmegy majd papírra, mert a lakk belekenődik. A megoldás a hőlégfúvó (barkács célra 20 000 forintos márkák megfelelnek, de bérelhető is párezer forintért) és egy éles spakli.

Fontos, hogy a melegítés mögött minél hosszabb, nem túl erősen odanyomva végzett mozdulatokkal dolgozzunk, úgy nem sérül meg a lakk alatt a furnér.

Kültéri, vagy nagy légtérben végzendő munka, a melegített lakk bűzlik és néha pörkölődik, nem kimondottan hegyi levegő.

Ha ráéreztél, haladós lesz és egy meglepően kellemes felületet kapsz, amivel a következő napokban folytatjuk a munkát.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Több száz forintot költöttek el arra, hogy behajtsanak rajtam 11 forintot: a magyar bürokrácia legújabb csúcsteljesítménye

Előfordult már, hogy elkallódott egy csekk? Ha a számla befizetés késve történik meg, a díjbeszedő azonnal lecsap. Mutatjuk a legbizarrabb magyar bürokratikus bakit!

Utánfutóra kell autópálya-matrica? Sok autós még mindig rosszul tudja

Az utánfutó autópálya matrica csak bizonyos járműveknél szükséges.

A séfek módszere használt sütőolaj tisztítására: így hosszabbíthatod meg az élettartamát

Mutatjuk, hogyan szűrik le a séfek, hogyan tárolják, és honnan tudhatod, hogy már nem érdemes újra felhasználni.

Házi savanyú káposzta gyorsan: ropogós végeredmény néhány nap alatt 

A hagyományos hordós savanyítás hetekig tart, macerás és még sok helyet is foglal. De létezik egy gyors, üveges módszer, amivel már 3-5 nap alatt ropogós, savanykás káposztát kapunk. A gyors káposzta savanyítás házilag nemcsak pofonegyszerű, de a pénztárcád is megkíméli. 

Forgalmi engedély jelmagyarázat: képen mutatjuk, mi mit jelent

Jó tudni: a magyar forgalmi ugyanazt a struktúrát követi, mint bármely más európai országé.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat