Drága séta volt! 50.000-re büntették meg anyósomat, pedig csak a kutyát vitte le

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt iratok nélkül tette, és még be is szólt az illetékeseknek, amikor számonkérték. A póráz nélküli séta büntetéssel járhat, ha elkapnak, de figyelmeztetéssel is meg lehet úszni. A közterület-felügyelő a szabályok megszegése mellett azt is figyelembe veszi, milyen viselkedést tanúsítunk.

Állampolgárként nemcsak jogaink vannak, hanem kötelességeink is. Például, hogy kell lennie nálunk valamilyen hivatalos okmánynak, ami igazolja, kik is vagyunk. Milyen irat alkalmas erre? A Nytv. 29. § (12) jogszabály kimondja, hogy a magyar állampolgár „személyazonosságát a személyazonosító igazolványon túl az érvényes útlevéllel vagy kártyaformátumú vezetői engedéllyel igazolhatja.

Ha ezek közül egy sincs nálunk, az probléma forrása lehet – főleg, ha nem csak ennyi a mulasztásunk.

Csak a kutyát vitte le

A kutyasétáltatásra vonatkozó legfontosabb szabályokat a 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet rögzíti. Ebben világosan benne van, hogy kutyát közterületen pórázon lehet sétáltatni, a behívhatóság nem számít.

A szabályok betartása kötelező mindenki számára – ugyanakkor előfordulhatnak apróbb kihágások. Felelős állattartó nem sodor veszélybe gyereket, felnőttet, más kedvencet, de ha egy lélek sem jár az utcán, teljesen üres a park vagy késő este van, akkor megesik, hogy az ebet elengedjük.

Anyósomat egy 13. kerületi parkban bírságolták meg, mert a kutyát póráz nélkül sétáltatta, nem tudta igazolni magát, és még össze is szólalkozott a közteresekkel. A szabályszegés, az iratok hiánya és a viselkedés együtt már elég volt ahhoz, hogy a figyelmeztetés helyett 50.000 forintos büntetést kapjon Tekintve, hogy ennél magasabb összeg is kiszabható, rosszabbul is járhatott volna.

kutya kánikula kvíz

A helyszíni bírság összege 6500 és 65.000 forint között mozoghat, de az önkormányzatonként eltérő lehet, illetve feljelentés esetén akár 150.000 forintos pénzbüntetés is kiszabható. És a közterület-felügyelet is mérlegel: sokszor figyelmeztetés vagy kisebb összeg is lehet a vége, de ez nagyban függ attól, mennyire együttműködő az állampolgár.

Maradt még kérdésed? Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, két napon belül, díjmentesen válaszolunk.

Mihez van joga a közteresnek?

Nemcsak a rendőr igazoltathat, hanem a közterület-felügyelő is, de kizárólag törvényben meghatározott közterületeken: az önkormányzat illetékességi területén lévő közterületen, az önkormányzat intézményeinek, gazdasági szervezeteinek területén, valamint az önkormányzat által üzemeltetett tömegközlekedési eszközön. A közterület-felügyelő eljárása során többek közt a szabálysértés elkövetőjét figyelmeztetheti, helyszíni bírságot szabhat ki vagy feljelenthet.

Jó tanács: a szóváltás vagy fölényeskedés sok tízezer forinttal dobhatja meg a számlát. Kutyásoknak tehát nemcsak a póráz, hanem a józan ész is kötelező felszerelés.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Lakókocsit, nehéz utánfutót húznál? B jogsival is lehet, de ez a kiegészítés kell hozzá

Sokan azt gondolják, hogy ha van B kategóriás jogosítványuk, akkor nagyjából bármit vontathatnak, ami az autó mögé akasztható.

Nem nagy összeg, de sok más támogatásnak feltétele – Ezért érdemes igényelni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel nem jár kifejezetten nagy összegű juttatás, de több más...

Mennyit keres egy vadászpilóta? A meglepő összeg mellett egy Gripen ára is szóba kerül

A vadászpilóta hivatás sokak szemében hősies és izgalmas, de a háttérben egy rendkívül kemény, folyamatos készenlétet igénylő munka áll.

Hiába mosol, büdös a ruha? Illatozni fog megint, ha a mosógépbe ezt dobod

Nézzük a leghatékonyabb szagtalanító praktikákat!

Vérvételen voltál? Ügyfélkapus bejelentkezéssel megnézheted, nem kell elmenni a leletért

Ahogy megvan a vérvétel eredménye, már meg is lehet nézni online.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat