30 ezer forintos utalványt kap minden nyugdíjas

Nemrég jelentette be a kormány, hogy a nyugdíjasok 30 ezer forintos utalványt kapnak segítségképpen az indokolatlan áremelések miatt. A jogszabályok egyelőre készülnek, a törvényjavaslatot hamarosan benyújtják a parlament elé. Jó kérdés, hogy mikor kapják meg a nyugdíjasok az utalványt és hogyan lehet majd felhasználni. Íme, a 30 ezer forintos nyugdíjas utalvány – és amit eddig tudni lehet.

A kormány azt állítja, az utalvánnyal „az indokolatlan áremelések ellen” lépnek fel és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak. Ahogyan Zsigó Róbert államtitkár fogalmazott: Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az Idősek Tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni”.

Öregségi nyugdíjban jelenleg 2 millióan részesülnek, ha pedig hozzávesszük a más nyugdíjszerű ellátásokat is, akkor 2,4 millió embert érinthet a támogatás.

Mit takar a 30 ezer forintos nyugdíjas utalvány?

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára nemrég jelentette be, hogy a nyugdíjasok több címletből álló, papíralapú utalványt kapnak 30 ezer forint értékben. Ez az utalvány nem lesz örökölhető, csak hideg élelmiszerre lehet majd költeni, és jövedelemnek sem minősül.

A papíralapú utalvány vidéki kisboltokban, nagyobb üzletláncokban, piacokon és az őstermelőknél lesz majd beváltható. Amire figyelni kell, hogy készpénzre nem váltható, kizárólag élelmiszerárusítónál, hideg élelmiszer megvásárlására lesz használható.

Mikor kézbesítik az utalványokat?

Jelenleg a szükséges jogszabályok készülnek, a törvényjavaslatot pedig hamarosan benyújtják a parlament elé. Ezt követően kezdődhet majd meg az utalványok gyártása, amelyet előre láthatóan őszig fognak kézbesíteni. 

További kérdéseid vannak a nyugdíjas utalvánnyal kapcsolatban? Kérdezd Ügyfélszolgálatunkat és két munkanapon belül válaszolunk!

Ki járhat jól a támogatással?

A portfolio.hu összefoglalta a véleményét a nyugdíjas utalvánnyal kapcsolatban, szerintük a juttatás kedvezőbb lehet a kisebb nyugdíjban részesülők számára, mert az ÁFA-visszatérítésből azok részesülhettek volna nagyobb részben, akik több pénzt tudnak elkölteni a támogatott élelmiszer-csoportokra.

A portál kalkulációja szerint ugyanis a juttatás valószínűleg a februárban bejelentett, nyugdíjasoknak szánt ÁFA-visszatérítés helyett valósul majd meg- bár erre vonatkozóan nem hangzott el teljesen egyértelmű utalás. „Az élelmiszer-utalványos megoldás technikailag mind a nyugdíjasok, mind a kereskedők számára sokkal egyszerűbbnek tűnik, míg az ÁFA-visszatérítés lebonyolítása rendkívül körülményesen kivitelezhető elképzelésnek tűnt.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Te lennél határvadász? Megnéztük, mennyit fizet és ki alkalmas erre a munkára

Felelősségteljes munka, nem a klasszikus 8 órás munkarendben.

Noni gyümölcs: csodaszer vagy csak hype? Mutatjuk, megéri-e és mit érdemes tudni róla

Az egészségtudatosság korában rendszeresen felbukkan egy újabb egzotikus csodaszer, amely örök fiatalságot és minden betegségből való felépülést ígér. A noni gyümölcs évek óta tartja magát a piacon, de vajon tényleg jótékony hatású? 

Nem tudod kiszedni a kellemetlen szagot a befőttesüvegből? Ezzel a trükkel másodpercek alatt újjávarázsolhatod

Tavaly elmosogattuk, miután megettük a befőzött baracklekvárt, viszont mikor kinyitjuk az új szezonra bizony kellemetlen szaga van.

„Megéreztette a vegyszer ízét!” – Családi dráma nyitotta fel a magyar édesanya szemét a bolti kajákról

Bio élelmiszerek előnyei – Egy magyar édesanya elárulta a zseniális trükköt, hogyan spórolhatsz a minőségi ételeken.

Nehéz kiszúrni ezt a kártevőt, de ha ilyen tüneteket látsz a növényen, szinte biztosan ő a ludas

A legjobb, ha a megelőzéssel kezded. Mutatjuk hogyan védekezz ellene.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat