Tudtad? Van megoldás a megemelt tranzakciós díjak kikerülésére!

Az szép és jó, hogy van mód arra, hogy az ember elkerülje a megemelt tranzakciós díjak kifizetését. Az viszont már kevésbé, hogy ezek ismeretéhez lényegében egy közgazdasági egyetemet kéne elvégeznie minden magyar állampolgárnak.

Ügyfélszolgálatos kollégánk kicsit besokallt a minap:

„Van megoldás a megemelt tranzakciós díjak kikerülésére. Vegyen Ön is kincstári értékpapírokat! Az ugyanis nem köteles tranzakciófizetésre. Fizessétek be az egész országot egy ilyen közgazdaság gyorstalpalóra, mert nem értem én ezeket a fizetéseket, csak azt értem, hogy én állandóan többet fizetek, de az OTP-nak megnéztem, hogy 600 milliárd volt a negyedéves profitja. És akkor oda kiáll nekem az igazgatója, hogy jaj, gyerekek, dobjuk már össze az OTP-nek. Egy kicsit mindenki fizessen bele az OTP-nek, olyan nehéz.” – mondta.

Sok kicsi sokra megy! Apránként párszáz forintok végül több tízezret alkotnak

És közben mit mondanak? Hogy ne panaszkodjunk, mert ez „csak pár száz forint”. De amikor minden egyes utalás, csoportos beszedés, kártyás fizetés után levonogatnak – az bizony összeadódik. Havi több ezer forint is lehet, és ez nem luxuskiadás. Ez egyszerűen egy újabb láthatatlan adó.

És tudod, mit mondanak erre a kormányoldalon? „Ha nem tetszik, vegyél állampapírt.”
Na persze. Mert mindenki csak úgy befektet. Főleg a hónap végén, amikor már azon gondolkodsz, hogy a maradék háromezerből inkább tej legyen vagy buszjegy.

További kérdéseid vannak? Fordulj a Hóvége ügyfélszolgálathoz, ahol munkatársaink gyorsan és pontosan válaszolnak!

A megemelt tranzakciós díjak a kisembert sarcolják megint!

Ez a rendszer úgy van kitalálva, hogy a kisember mindig fizessen. Ha van pénzed, és értesz hozzá, akkor vannak kiskapuk, megoldások, trükkök. Ha meg nincs? Akkor jön a tranzakciós díj, a banki költség, a rejtett sarc.

Szóval ha legközelebb azt hallod, hogy „csak pár forint, mit számít”, akkor gondolj bele:
kinek a zsebébe megy az a pár forint. És vajon miért mindig tőlünk veszik el?

További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Brutális büntetést kap, aki szabálytalanul épít garázst, pótol ki üdülőt

Aki mostanában építkezett vagy építkezik, és nem szabályszerűen jár(t) el, tetemes bírságot kaphat a nyakába.

500 forintos gyógyvíz, ami csodát tesz székrekedés és aranyér esetén – Így kell használni

A párszáz forintos gyógyvíz az aranyér problémákon és a székrekedésen is könnyedén segít.

Milyen időjárás várható karácsonykor? Meglepetést hozhat, amit régóta vártunk

Magyarországon az elmúlt 20 évben ritkán örülhettünk fehér karácsonynak. Mi lesz idén?

40%-os kedvezmény a népszerű hajdúsági gyógyfürdőbe: minden helyinek jár, de turistáknak is megéri

A fürdő gondolt a turistákra és a környékbeli településekről érkezőkre is, nekik 20% kedvezmény jár.

Mennyit kell fizetned a gyorshajtásért? Itt a kalkulátor, ami helyetted számol

Ha nem szeretnél a csekk érkezéséig azon görcsölni, vajon mennyit kell fizetned, akkor tessék, segítünk: használd a Hóvége gyorshajtás kalkulátorát!

Megbízható webáruházak listája: megszereztük a hivatalos szervektől – vásárlói vélemények alapján

Fogyasztóbarát üzletek, ahol nem ráznak se át, se le - mutatunk párat.