Sok párkapcsolatban okozhat nehézséget egy olyan anyós, aki nem támogatja gyermeke döntését. Gyakran azonban nem csak az anyóson múlik a dolog. Az anyós és párkapcsolat egyensúlya komoly kihívás lehet, főleg, ha a család túl közel él egymáshoz.
Érdekes beszélgetés zajlott ügyfélszolgálatos munkatársunk és egy hölgy között:
„– Két éve vagyunk együtt a párommal, ilyen kétgenerációs házban lakunk náluk, de az anyja, vagyis az anyósom kb. azt akarja elérni mindenáron, hogy szakítsunk.
– Próbált már beszélni erről a párjával?
– Hát persze, de hát neki mégiscsak az anyja.
– Gyakran fordul ez elő, hogy az anyós így szabotálgatja a párkapcsolatát a fiának?
– Jaj, mi az, hogy? Hát minden szerelmét elüldözte.
– Nehéz innen megmondani, de én azt gondolom, hogy nem csak az anyóssal van itt a probléma.”
Miért alakulhat ki ilyen helyzet?
Az anyós és párkapcsolat közötti feszültség gyakran abból ered, hogy a szülő nehezen engedi el gyermekét. Ha az anyós túlságosan irányítani akarja a fia vagy lánya életét, az óhatatlanul konfliktushoz vezet. Sok esetben a pár egyik tagja sem tud határozottan kiállni a saját kapcsolatuk mellett, így az anyós befolyása megerősödik.
Ha az anyós gyermeke egész életében túl nagy kontrolt gyakorolt, gyereke pedig soha nem lázadt fel ez ellen, azért, hogy egészségesebbé váljon az anya kontrolálási vágya, akkor ez a fiú, vagy lány párkapcsolatára is rá fogja nyomni a bélyegét.
Hogyan lehet kezelni a helyzetet?

Az egyik legfontosabb lépés a határok kijelölése. Ha az anyós túlságosan beleavatkozik a párkapcsolatba, akkor világossá kell tenni, hogy bizonyos döntések kizárólag a párra tartoznak. Az őszinte, nyílt kommunikáció sokat segíthet, és nem csak a pár tagjai között, hanem az anyóssal is.
Van még kérdésed párkapcsolatoddal kapcsolatban? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálati munkatársait, gyorsan és ingyenesen kaphatsz választ.
Ha a közelség okozza a gondot, érdemes lehet megfontolni a különköltözést. Az anyós és párkapcsolat problémája sok esetben enyhül, ha mindenki saját térben élheti a mindennapjait. Ha ez nem lehetséges, fontos, hogy a pár egységet alkosson, és ne engedje, hogy a külső hatások felőröljék a kapcsolatukat.
A legfontosabb: az összetartás
Bár az anyós befolyása megnehezítheti a dolgokat, a legfontosabb, hogy a pár képes legyen együtt megoldást találni. Az anyós és párkapcsolat egészséges egyensúlya elérhető, ha mindkét fél hajlandó tenni érte, és ha a pár tagjai kiállnak egymás mellett minden helyzetben.
Maradt még kérdésed? Más témával kapcsolatban szeretnél segítséget kérni? Keresd a Hóvége ügyfélszolgálatát! További tartalmakért pedig kövess minket TikTokon és Youtubeon is!