Álláskeresés Budapesten: új program segíti a 30 év felettiek elhelyezkedését

Egyszerűbb lehet az álláskeresés Budapesten. A fővárosban regisztrált 30 év feletti álláskeresők elhelyezkedését segíti ugyanis a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése elnevezésű munkaerőpiaci program. 2027 augusztus végéig 3236 embert akarnak bevonni a programba.

Gördülékenyebb lehet az álláskeresés Budapesten. A május 16-án indult projekt megvalósítására a kormányhivatal a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz keretében 6,912 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott. A projekt forrását az Európai Unió és a magyar költségvetés együttesen biztosítja – ismerteti Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

30 és 64 év közötti álláskeresőket segíti az új program a fővárosban

A közlemény szerint a munkaerőpiaci program segíti a fővárosban regisztrált 30 és 64 év közötti álláskeresők és inaktívak nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedését. A projektben kiemelt figyelmet fordítanak a 30 év feletti hátrányos helyzetű ügyfelekre. Olyanokra, akik tartósan (legalább 12 hónapja) munkanélküliek, 50 éven felüliek, alacsony iskolázottságúak, 12 évnél fiatalabb kisgyermeket nevelő szülők, közfoglalkoztatásból kilépők és roma származásúak, valamint megváltozott munkaképességűek. 

Bértámogatást kapnak a munkáltatók

A tájékoztatás szerint a programban jelenleg a munkáltatók kétféle bértámogatást igényelhetnek. Hátrányos helyzetűek foglalkoztatásánál legfeljebb 6 havi, nem hátrányos helyzetűek foglalkoztatásánál pedig legfeljebb 4 havi bértámogatást igényelhetnek. A támogatás mértéke a munkáltatót terhelő bruttó bér 50 százaléka, havi 250 000 forint.

Álláskeresés Budapesten – Lakhatási, utazási, álláskeresést ösztönző juttatási is igényelhető

A program résztvevői legfeljebb 12 hónapra lakhatási és utazási támogatást kérelmezhetnek. Mindemellett a képzés ideje alatt álláskeresést ösztönző juttatást is kérhetnek.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Erre figyeljen az Ügyfélkapunál, ha telefont cserél: nem mentődnek át automatikusan a beállítások

Az azonosításhoz szükséges kódok nem költöznek át maguktól az új készülékre. Sajnos.

Ez történik, ha nem veszed át a Temu-csomagot: válaszolunk a kérdésekre

Hová kerül a csomag és hogyan lehet az árát visszaszerezni?

Létezik-e még papíralapú ellenőrző könyv, vagy mindenhol az e-napló a kötelező? Utánajártunk

Sok szülőben felmerülhet a kérdés az iskolakezdés során, hogy a hagyományos papír alapú ellenőrző könyv teljesen megszűnt-e

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Sokan nem ismerik a szabályt

Férjem nyugdíja halála után: megkaphatom a sajátom helyett? Mutatjuk, mennyi özvegyi nyugdíj járhat, és mikor szűnhet meg.

Nem kell kifizetni a parkolási bírságot, ha ismered ezt a szabályt: mit jelent pontosan a türelmi idő?

Parkolási bírság türelmi idő: mikor jár 5 vagy 15 perc, és mikor nem kell pótdíjat fizetni? Mutatjuk a pontos szabályt.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat