2020 óta lejtmenetben a magyar adórendszer – Mutatjuk az okait

Komoly kritikát kapott a kormány 2020 óta folytatott adópolitikája, ami miatt kiszámíthatatlan a magyar adórendszer. A kormány visszamenőleges hatállyal alkot adójogszabályokat, adótörvények helyett rendeleti szinten szabályoz, a költségvetési hiány kezelésére pedig különadókat vet ki. Ezek a lejtmenet fő okai.

2020 óta sokat rontott a kormány az amúgy versenyképes magyar adórendszeren – legalábbis az Amerikai Kereskedelmi Kamara nemrég publikált gazdasági javaslatcsomagja alapján, amit a Telex szemlézett.

Mint írják, egy ország adórendszerének megítélésekor a stabilitás és a kiszámíthatóság elsődleges szempontnak számít. Ezen ront sokat a kormányzat az utóbbi években azzal, hogy visszamenőleges hatállyal alkot adójogszabályokat, adótörvények helyett rendeleti szinten szabályoz vagy a költségvetési hiány kezelésére szektorspecifikus különadók sorát veti ki, mint amilyen a nemrég bejelentett védelmi hozzájárulás. A felsoroltakon kívül súlyos bizalomromboló hatása van annak is, amikor az ideiglenesen bevezetett adónemek a korábbi ígéretekkel szemben mégsem tűnnek el a rendszerből. 

Magyar adórendszer – 10 jó év után lejtmenet

Rámutatnak: A magyar adórendszer 2010 óta íródó története a fejlődés szempontjából két, egymásnak ellentmondó fejezetre osztható. Az első a 2020-ig terjedő időszak. Ekkor még szélesedett az adózási bázis, digitalizáció volt. A mérleg tehát alapvetően pozitív volt.

Ezzel szemben 2020 óta a perspektíva hiánya, a kapkodás és a kiszámíthatatlanság jellemzi a magyar adórendszert. 2020-tól, a Covid-járvány okozta gazdasági válság kirobbanása után a gazdaság irányítói többször is visszatértek a korábban alkalmazott rossz gyakorlatokhoz. Ennek következtében a magyar adórendszer elveszítette semlegességét, szabályozása hektikussá vált és letért addigi fejlődési pályájáról.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

A nyugdíjba készülők három alapszabálya a jogász tollából

A cikk szerzője dr. Kajó Cecília, a Hóvége jogi szakértője.

Ökológiai lábnyom számítás egyszerűen: így derülhet ki, mennyire vagy környezettudatos

Sokan azt hiszik, hogy környezettudatosan élnek, mert szelektíven gyűjtik a szemetet, de a valóság gyakran mást mutat.

Eper, uborka, jégkrém: nyári kedvencek 50–60%-os akciókkal a boltokban

A heti akciók mától újra elindultak, és most tényleg mindenből jut: friss zöldség, gyümölcs, grillhez való húsok, édességek és hűsítő italok.

Csak 3 hozzávaló kell ehhez az isteni eperfagyihoz, és olyan lesz, mintha mestercukrász készítette volna

Biztos mindenki elgondolkodott már azon, hogy milyen jó is lenne otthon fagylaltot készíteni.

Döbbenetes dolog történik az autóddal, ha még mindig téli gumi van rajta májusban!

A téli gumi használata nyáron nemcsak életveszélyes, de a pénztárcádat is teljesen tönkreteszi. Mutatjuk, mi történik a kocsiddal!
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat