Magyar idősotthonok: teltház és túljelentkezés van

A magyar idősotthonok teljesen telítettek és minden második helyre vár egy újabb idős ember – derül ki egy kutatásból.

A társadalom elöregedésével folyamatosan nőnek a gondoskodási igények is, egyre többen és egyre hosszabb ideig élnek az emberek, az állami intézmények pedig le vannak maradva, hiszen nem bővül megfelelően az idősotthonok helyeinek száma, de az otthoni idősellátásban sincs előrelépés – erről Katona Noémi, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa beszélt az Inforádiónak.

A kutató szerint nem tudni pontosan, hányan szorulnak ellátásra és hányan alkalmaznak házi ápolót, de azt lehet mondani, hogy minden második helyre vár valaki az idősotthonokban.

„Egyre kevésbé elérhetőek az állami ellátási formák, így egyre többen kénytelenek vagy otthon, saját maguk megoldani az idősellátást, és így a családtagok gondozzák az időseket, vagy pedig piaci szolgáltatásokhoz folyamodni, ami legtöbbször azt jelenti, hogy egy házi ápolót alkalmaznak, és nagyon gyakran feketén. Ezt leginkább a felső középosztály engedheti meg magának, hiszen napi átlagban 12-15 ezer forint egy bentlakásos ápoló díja, amit felszorozva 30-cal egy elég jelentős összeget kapunk”.

Azt hallani a magyar idősotthonok irányából, hogy „a várólisták jellemzően növekszenek, és most már minden második helyre vár valaki, vagy akár már többen is ennél, és gyakran évekig várnak, és nagyon sokan előbb elhaláloznak, mint hogy bejutnának az otthonba” – hangsúlyozta Katona Noémi.

Segítségre van szükséged, kérdéseid vannak az időskori ellátásokról? Keresd ügyfélszolgálatunkat, kollégáink két nap alatt válaszolnak!
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ingyenes utazás a Volánbuszokon: sokan nem tudják, hogy nekik is jár a kedvezmény – Mutatjuk a listát

Meglepően sokféle kedvezmény van, egyáltalán nem csak a nyugdíjasokra vagy a diákokra vonatkozik

Ezért tegyél barkaágat húsvétkor a lakásba: nem csak bőséget hoz, még 4 dolog a szép szokás mögött

A húsvéti barkaág nem csupán szép tavaszi dekoráció. Mélyebb jelentése van: a természet újjászületését, a keresztény hagyományokat (Virágvasárnap), a védelmet és a bőséget is szimbolizálja.

Ingyen is hajózhatsz a Dunán: szuper program gyerekekkel kompozni, mutatjuk a BKK hajó útvonalát

Budapesten kétféle hajós lehetőség közül választhat az, aki vízre szállna.

A nagy muskátli trükk: októberig ontja a virágokat, ha ezt megteszed

A teleltetés utáni muskátli visszavágása tavasszal a titka annak, hogy növényed egész nyáron át, sőt októberig ontsa virágait. Fedezd fel, hogyan ébreszd fel helyesen kedvencedet a bőséges virágpompa érdekében ezzel az egyszerű, de kulcsfontosságú lépéssel.

Ki volt a legrövidebb ideig magyar miniszterelnök? Új műveltségi kvíz!

Még egy újabb műveltségi kvíz érkezik, miután a legutóbbit nagyon sokan kitöltöttétek! Ezúttal a...