Vonattal a Balatonra? Indul az előszezoni menetrend, így utazhatunk a magyar tengerhez

A MÁV-START a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint, sűrűbben indítja a vonatokat a Balatonhozközölte a társaság. Ilyenkor nemcsak több járattal, hanem nagyobb kerékpárszállítási kapacitással, emelt színvonallal, és többletszolgáltatásokkal is készülnek. Mutatjuk, hogyan juthatunk el vonattal Balatonra hétfőtől.

Az előszezon menetrend május 13-tól június 21-ig tart. A part menti nagyobb települések az átlagosan óránként járó vonatok mellett további járatokkal is elérhetővé válnak. A téli menetrendhez képest bővülnek a kerékpárszállítási lehetőségek, több IC-kocsi és motorvonat áll forgalomba, vagyis a kora tavaszi időszakhoz képest több férőhellyel számolhatunk.

Vonattal Balatonra? InterRégiók és InterCityk

A Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között az előszezonban már elindulnak a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégiók. Az egész évben Budapest és Keszthely között kétóránként közlekedő Balaton InterCitykben 1. osztályú kocsi, továbbá az előszezon egy részében, május 25-től étkezőkocsik is közlekednek.

Ezenkívül a főváros és Nagykanizsa közötti Tópart InterCityket is igénybe lehet venni. Hétvégi és ünnepnapokon az előszezonban is közlekedik Szob és Fonyód között a népszerű Jégmadár expresszvonat. Péntek és szombat éjszaka a Bagolyvonatokkal a déli parton Keszthely és a Déli pályaudvar között biztosítják az utazást.

Az északi part és a főváros között visszatérnek hétfőtől a Kék Hullám expresszek, a Vízipók sebesvonatok és a hétvégi Katica InterRégiók.

Az előszezontól nemcsak a Helikon InterRégiókkal, hanem a Tanúhegy expresszvonatokkal is el lehet jutni Győrből Keszthelyre. Ugyanide Szombathelyről pedig a Lesence expresszvonattal lehet átszállás nélkül utazni. Szombathely és az északi part (Badacsony, Balatonfüred) között napi egy Kék Hullám expresszvonat biztosít közvetlen kapcsolatot. Pécset a nyugati parttal és a Balaton fővárosával, Siófokkal a Fenyves expresszvonat kapcsolja össze, amely már május elsejétől közlekedik naponta egészen az utószezon végéig, majd pedig november 3-ig hétvégenként és ünnepnapokon.

Június 22-től érvényes a főszezoni menetrend

Ekkortól a MÁV további vonatokat állít az utasok szolgálatába, hogy megkönnyítsék a balatoni kirándulásokat, nyaralásokat. A főszezonban a keleti országrészt (Miskolc, Debrecen, Békéscsaba, Szeged és Szolnok térségét) is közvetlen járatokkal kapcsolják össze a Balatonnal.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Szédítő heti akciók: Aldi görögdinnyétől a Spar sonkáig

heti akciók legizgalmasabb ajánlatai az Aldi görögdinnyéje, a Lild pillecukra, az Auchan csemegekukoricája és a Spar Herz sonkája – de mindezt a szerdai lejárat időzíti.

Mikor évül el a vízdíj tartozás? A szabály, amit sokan nem ismernek

5 év alatt elévülnek, de ez a tartozást nem szünteti meg.

Hó vége? A legtöbben ilyenkor már csak túlélni próbálnak – megkérdeztük az utca emberét

Mit jelent ma a hó vége Magyarországon? Megszólaltattuk az utca emberét. Cikkünk a hóvégi pénzhiány valóságáról.

Érdemes várni azzal a fürdőszoba-felújítással: új lakásfelújítási támogatás jöhet ősszel

Ha már hónapok óta halogatod a fürdőszoba vagy a konyha felújítását, most érdemes még egy kicsit várni. A kormány ugyanis szeptembertől egy új, nagyszabású otthonfelújítási program bevezetését tervezi, amely akár 15 milliós lakásfelújítási támogatás keretein belül valósulhat meg.

Nem csak a nyugdíjasoknak jár utalvány! Ha ilyen ellátást kap, önhöz is becsönget a postás

Érdemes megnézni a listát, összesen 25-féle juttatást sorolnak fel - elképzelhető, hogy ön is jogosult lehet rá!