IKEA karácsonyfa vásár: 5000 forint jár vissza, ha így veszel fenyőt

A svéd bútoráruház nem csak klassz és olcsó karácsonyfadíszekkel készül az ünnepre, de fenyőfát is árulnak. Az IKEA karácsonyfa vásár 2023-ban az IKEA Family tagoknak kedvez igazán: a fa mellé egy kedvezménykártya is jár, amelyet március 31-ig lehet felhasználni. Mutatjuk a részleteket.

November végén megkezdődött az eladásra szánt karácsonyfák kitermelése. Az ország egyes termelői szerint nem lesz drágulás a karácsonyfa-piacon, mert a fogyasztók egyszerűen nem bírnák ki, míg mások 10-15 százalékos árnövekedéssel számolnak. Fát venni idén is olcsóbb a nagykereskedőknél, bár ezek sokszor gyengébb minőségűek, mint a kistermelőktől beszerezhetők. Akárhogy is, ha nagyobb fenyőt szeretnénk, mondjuk 2 méter körülit, akkor az a Telex szerint nemigen jön ki 10 ezer forintnál kevesebből.

Nagyjából ezt igazolják az árak. Ahogy korábban beszámoltunk róla,

  • a nordmann fenyő métere 6000-8000 forint,
  • az ezüstfenyőé 5000 forint körül,
  • a lucfenyőé 4000-5000 forint között alakul.

IKEA karácsonyfa vásár 2023-ban: kedvezménykártyát is kaphatunk

Még nem vettünk fát? Az IKEA remek kedvezményt izzított. Az áruházaikban november 30-tól 9990 forintért vásárolhatunk fenyőfát, ha pedig az IKEA Family klub tagjai vagyunk, akkor a fa mellé egy 4990 forint értékű IKEA kedvezménykártyát is kapunk. A kedvezménykártyát 2024. január 2. és március 31. között használhatjuk fel.

Megéri? Ha nagyobb fát szeretnénk hazavinni, akkor mindenképpen. A kedvezménykártya jól fog jönni az év elején, ha szeretnénk beszerezni valamilyen új háztartási felszerelést, vagy esetleg új dekorral, növénnyel dobnánk fel az otthonunkat.

Hogyan szállítsuk haza a fenyőfát?

Érdemes megtervezni, különben könnyen bírság lehet a vége. Mekkora fát veszünk?

  • Ha lehajtott ülésekkel befér az utastérbe, akkor a vastag törzs előre nézzen. Készítsünk be valamilyen fadeszkát, hogy elválasszuk a fát az elől utazóktól, így lesz igazán biztonságos.
  • Nem fér be az autóba? Tetőcsomagtartón vagy a tetőre rögzítve még óvatosabbnak kell lennünk, rendes hevedereket használjunk, ne gumipókot. Ha nincs csomagtartó, akkor készítsünk be egy pokrócot, amit a fenyő alá tehetünk, hogy ne karcolja össze a kocsi fényezését.
Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Ingyenes utazás a Volánbuszokon: sokan nem tudják, hogy nekik is jár a kedvezmény – Mutatjuk a listát

Meglepően sokféle kedvezmény van, egyáltalán nem csak a nyugdíjasokra vagy a diákokra vonatkozik

Ezért tegyél barkaágat húsvétkor a lakásba: nem csak bőséget hoz, még 4 dolog a szép szokás mögött

A húsvéti barkaág nem csupán szép tavaszi dekoráció. Mélyebb jelentése van: a természet újjászületését, a keresztény hagyományokat (Virágvasárnap), a védelmet és a bőséget is szimbolizálja.

Ingyen is hajózhatsz a Dunán: szuper program gyerekekkel kompozni, mutatjuk a BKK hajó útvonalát

Budapesten kétféle hajós lehetőség közül választhat az, aki vízre szállna.

A nagy muskátli trükk: októberig ontja a virágokat, ha ezt megteszed

A teleltetés utáni muskátli visszavágása tavasszal a titka annak, hogy növényed egész nyáron át, sőt októberig ontsa virágait. Fedezd fel, hogyan ébreszd fel helyesen kedvencedet a bőséges virágpompa érdekében ezzel az egyszerű, de kulcsfontosságú lépéssel.

Ki volt a legrövidebb ideig magyar miniszterelnök? Új műveltségi kvíz!

Még egy újabb műveltségi kvíz érkezik, miután a legutóbbit nagyon sokan kitöltöttétek! Ezúttal a...