Egy trükk pókháló ellen: így marad tiszta az ablakod

Aki olyan helyen él, ahol sok a pók, vagyis van egy csomó rovar, amelyek ezeknek eledelül szolgálnak, az ismeri a problémát: hiába mossuk rendszeresen az ablakokat, a hálószövés nem áll le. Legalábbis eddig azt hittük, mert most mutatunk egy trükköt pókháló ellen.

A WD-40 kiváló pókháló ellen

A folyamat nem is lehetett volna könnyebb. Miután eltakarítottam a pókhálókat és megtisztítottam az ablakokat, már csak egy könnyű WD-40 bevonatot kellett befújnom minden külső ablakkeretre. Az alsó ablakpárkányon kezdtem, majd körbepermeteztem az oldalt és a tetejét, amíg a teljes kerületet be nem vontam. Természetesen kívülről.

Az ablaktábláim kis sarkaiba is spricceltem egy pici WD-40-et, mivel úgy tűnik, ott szeretnek a pókok lógni. Arra azonban ügyeltem, hogy ne kerüljön túl sok WD-40 magára az üvegre, mert nem akartam, hogy az ablakaim zsírosak legyenek. Ezután hagytam megszáradni – nem kell semmit letörölni.

A trükk tényleg működik, a pókháló ellen való kezelés után legalább egy hónapig nem jöttek vissza a pókok.

Sőt, az interneten azt olvasni, hogy a darazsak sem építenek majd fészket, és az összes repülő rovar elkerülni az így kezelt ablakokat. Hogy ez tényleg így van-e, arról nem tudtunk megbizonyosodni. A pókháló ellen viszont jó.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Autópályán matrica nélkül: nem büntetnek meg, ha ezt a kevéssé ismert lehetőséget kihasználod

Ha kihasználod a 60 perces türelmi időt vagy az éves országos matrica utólagos vásárlásának lehetőségét, elkerülheted a büntetést.

Melyik háztartási gép eszi a legtöbbet készenléti üzemmódban? A legnagyobb energiafalók

A legnagyobb észrevétlen áramfogyasztók az otthonodban.

Miért nem tudsz lefogyni? Ez az oka a súlygyarapodásnak menopauza idején – És amit tehetsz ellene

A változókor beköszöntével nem szabad elhanyagolni a testünk. Mutatjuk hogyan figyelj az egészségedre.

Mit tehetsz, ha a főbérlő felszólított: Azonnal költözz ki a lakásból!

Mit tehetsz, ha a főbérlő közli, hogy azonnal költözz ki? A főbérlő jogai albérlet esetén korlátozottak – mutatjuk, mikor tehet és mit nem.

A nyugdíj újraszámítás jogszabálya: csak nagyon kevesek élhetnek vele, ez az oka

'A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek öregségi nyugdíja' rész közérthetően.

Így vehet olcsón árverezett ingatlant: mutatjuk a kínálatot és a vásárlás menetét

Több hivatalos online platform működik Magyarországon, ahol magánszemélyek és cégek egyaránt részt vehetnek árveréseken.