A bérezés mellett a feladatok, elvárások ismertetése a legfontosabb a fiataloknak álláskereséskor

A friss diplomás, pályakezdő és néhány év szakmai tapasztalattal rendelkező fiatalok számára a bérezés, továbbá az elvárások és a feladatok ismertetése a legfontosabb álláskereséskor – közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) közös, 18-31 évesekre kiterjedő kutatása alapján a Frissdiplomás Kft az MTI-vel.

A felmérés alapján a 18-25 év közöttiek 80 százalékának a bérezés feltüntetése a legfontosabb információ. Ezt követi az álláshoz kapcsolódó elvárások és a feladatok ismertetése 74, illetve 62 százalékos aránnyal. A 26-31 év közöttieknél azonban módosul a sorrend. A válaszadók 75,9 százaléka szerint az álláshoz tartozó elvárások állnak az első helyen. Ezt a bérrel és juttatással összefüggő információk, illetve a feladatok leírása követi 70,1 és 64,9 százalékkal.

Nem tudják, hogyan kezdjenek állást keresni

A felmérésből az is kiderült, hogy a fiatalok 26,1 százaléka nem tudja, hogyan kezdje el az álláskeresést. 29,7 százalékuk pedig nincs tisztában azzal, hogy érdemes jó önéletrajzot vagy motivációs levelet  készíteni.

Az állásbörzéket a felmérést kitöltők 59,5 százaléka nagyon vagy közepesen hatékonynak ítélte meg. A megkérdezettek az állásbörzék előnyei közé sorolták, hogy a résztvevők közvetlen, informatív beszélgetéseket folytathatnak le. Számos cég képviselőjével találkozhatnak és széles választékból válogathatnak, mindezt egy helyen.

Nem sokan használják a közösségi médiát álláskeresésre

A közleményben arra is kitértek, hogy a legnépszerűbb közösségi platformokat (Facebook, Instagram, TikTok) a válaszadók mindössze 10 százaléka használja aktívan álláskeresésre. Ez pedig tovább erősíti az offline események fontosságát.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Te is elrontod? Eláruljuk a titkot: a virslit valójában tilos főzni!

Fogadjunk, hogy te is rosszul tudtad, valójában meddig tart a virsli főzése! Bár...

5 zöldség, amit most kell elvetni, hogy márciusban már szüretelhesd

Vitaminbomba az ablakpárkányon? Lehetséges!

Mikor fizetik ki a 13. havi nyugdíjat? Probléma merült fel, erre készüljenek az idősek

Felmerült egy technikai akadály, ezért változik a menetrend.

Most ingyen adja az állam a tűzifát: mutatjuk, kinek jár és milyen feltételekkel

A rendkívüli időjárási körülmények fennállása alatt, de legkésőbb 2026. március 15-ig magánszemélyek és önkormányzatok is kaphatnak a tüzelőből.

2 hétig friss marad a saláta, ha így tárolod: a séf exem is így csinálta

A saláta frissen tartása tudatos előkészítést és tárolást igényel.