Kispolgár: közélettel foglalkozó gyerekújság indul

Igazából ez egy teljesen ingyenes, mobilapplikációként működő hírportál lesz, ami a 10-14 éves gyerekeknek segíti tájékozódni a világ dolgairól. Várhatóan ősszel, legkésőbb karácsony előtt kerülhet a telefonokra.

A gyerekeknek is joguk van tudni és érteni, hogy mi folyik körülöttük. Manapság ez nem is olyan egyszerű, pláne gyerekként: a hírportálok, hírműsorok, online újságok nem nekik szólnak, a gyerektartalmak célja pedig nem finoman szólva sem a tájékoztatás. Bármennyire is igyekszik a szülő, nem mindig van ideje és energiája elmagyarázni, hogy mi micsoda.

„Közéleti gyerekújságot indítunk, mert szükség van rá. Szükségük van rá a gyerekeknek, akiknek joguk van informálódni mindarról, ami érinti és érdekli őket: a háborúról, járványról, az oktatás helyzetéről, az uniós pénzekről vagy a választásokról. Szüksége van ezenkívül a sajtónak arra, hogy tíz és húsz év múlva is legyenek újságolvasók” – mondta a Media1-nek Tóta W. Árpád, a gyerekujsag.hu címen induló portál alapítója és főszerkesztője. A projektben Polyák Gábor médiajogász, az ELTE Médiatanszék vezetője is részt vesz.

Mit tud a gyerekújság?

A Kispolgár egy applikáció lesz, napi egy részletesen kifejtett témával és néhány fontos, aktuális eseménnyel. Az app szerves része az enciklopédia (az új Ablak-Zsiráf), ami a cikkek megértését segíti és azoktól függetlenül is böngészhető. Ezen kívül szó lesz arról, hogy mit érdemes olvasni, megnézni, meglátogatni, hogy milyen kreatív hobbikat és sportágakat lehet kipróbálni. Tehát nem egy száraz, élvezhetetlen valami készül, hanem igazi gyerekújság, ahol türelmesen magyaráznak, de nem gügyögnek.

Jól jön minden segítség, mert az újságot közösségi támogatásból hívják életre. „Első lépésként elindítottuk adománygyűjtő és tájékoztató oldalunkat (www.gyerekujsag.hu), ahol folyamatosan megmutatjuk, milyen anyagokkal készülünk, milyen problémákat próbálunk megoldani, és hogyan haladunk a gyűjtéssel. A Kispolgár – a gyűjtés és a fejlesztés függvényében – remélhetően ősszel, de feltétlenül karácsony előtt kerülhet a magyar gyerekek telefonjára” – tudtuk meg a főszerkesztőtől.

Kinek áll érdekében, hogy ez a gyerekújság elinduljon? Röviden: mindenkinek, aki szeretné, hogy a gyerekét érdekelje a világ és a valóság.

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyibe kerül az orrplasztika 2026-ban? Konzultációtól a műtétig – mutatjuk a költségeket

A végösszeg elég széles skálán mozog, de mutatjuk milyen költségekkel kell számolni.

Ha szeretted Derrick felügyelő kalandjait, ezt az 5 bűnügyi sorozatot is érdemes megnézned

Szerencsére ma sem csak pattogóan gyors vágású, lövöldözős akciósorozatokból áll a kínálat!

1 299 forint a sertés darálthús kilója a Pennyben, 43%-kal olcsóbb a virsli: hétvégi akciók nagybevásárláshoz

Ezek az akciók most a hétvégi nagybevásárlásnál is sokat segíthetnek a családi kasszán.

Veszélyes a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet, vigye vissza a boltba!

Súlyos veszélyt jelenthet a gyermekekre egy népszerű játék, a Panduro Hobby AB által gyártott vízgyöngy készlet.
Nyitólap
Mikor utalják?
Ügyfélszolgálat
Hírlevél

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT
Ügyfélszolgálat