Az olajon megdinszteljük az apróra vágott zöldhagymát.5-6 perc után rárakjuk az 1 cm szélesre vágott medvehagymát.
Pár perc fonnyasztás után beletesszük a kockára vágott burgonyát, és felöntjük a húslével, közben sózzuk, borsozzuk és 20-25 percig (amíg a krumpli meg nem fő) forraljuk.
Kissé lehűtjük, beletesszük a reszelt sajtot bot mixerrel simára keverjük, beleöntjük a tejszínt és egyet forralunk rajta.
Tálalhatjuk levesbetéttel, vagy pirított kenyérkockákkal. (Ettem már úgy is, hogy négy felé vágott főtt tojást tettek bele.)