A darált nyolc azonos részre osztjuk, sózzuk, borsozzuk és gombócot formázunk belőle.
A szósz hozzávalóit összekeverjük.
A hagymát finomra vágjuk (vagy nagyon vékony karikára) és egy kis olajon puhára pároljuk, majd félretesszük.
A hamburgerzsemléket vékonyan megkenjük vajjal, és ugyanabban a serpenyőben lefordítva pár másoddperc alatt pict megpirítjuk.
A serpenyőt szárazra törüljük, adunk hottá pár csepp olajat, majd ha már elég forró, ráteszünk egy vagy két húsgombócot, és egy lábassal olyan vékonyra nyomjuk, amennyire csak lehet. 1-2 percig sütjük, majd egy határozott mozdulattal egy spatulával alányúlunk, és megfordítjuk.
Azonnal rátesszük a sajtot és még egy percig sütjük. Közben a zsemlékez megkenjük a szósszal. Rátesszük a sajtos húst, majd a másikat is - olyan vékonyak hogy simán mehet a dupla hús, kivéve ha kisebb étkű gyerkőcöknek készítjük.
Rátesszük a karikára vágott csemegeuborkát és a sült hagymát, majd a tetejét, és azonnal fogyasztjuk.