Az üvegeket alaposan kifertőtlenítjük, megmikrózzuk, majd félretesszük.
A vizet felforraljuk, hozzáadjuk a lé alapanyagait, 1-2 percig forraljuk, majd elzárjuk és langyosra hűtjük.
Az almampaprikákat megmossuk, kicsumázzuk, lesózzuk és félretesszük egy fél órára (a sótól egy kicsit puhul, így nem fog olyan könnyen repedni töltés közben)
A káposztát legyaluljuk (vagy frissen gyalulva vesszük, sózzuk, és 1-2 órán át állni hagyjuk, időnként pedig jól átkeverjük A végén konyomkodjuk, az almapaprikát pedig kitöröljük papírtörlővel.
A káposztákat óvatosan, ha kell kiskanál segítségével beletömjük a paprikába, majd beletesszük az üvegbe.
Felöntjük a lével, majd légmentesen lezárjuk - és már tehetjük is a polcra.
Ha kisebb paprikákat csináltunk, akkor is kell neki 2-3 hét, de inkább egy hónap hogy az ízek átjárják az egészet, de hosszú hónapok alatt sem lesz baja, csak kicsit puhább lesz a káposzta és az almapaprika is.