Egyensúly Intézet: a magyarok negyede-harmada szegény

A magyarok negyede-harmada, tehát nagyjából 2,5-3 millió ember szegény – derül ki az Egyensúly Intézet most megjelent kutatásából.

Mint írják: mindent összevetve jelenleg a magyarok negyede-harmada, tehát nagyjából 2,5-3 millió ember Magyarországon szegény. „45-50 százaléknyi válaszadóról mondható el, hogy kijön a jövedelméből, és képes kiegyensúlyozott életvitelt fenntartani”.

A jelentés szerint mindössze a lakosság ötöde-hatoda (15–20 százalék) az, akiknek nem igazán okoznak gondot a hétköznapi kiadások, képesek félretenni kisebb-nagyobb összegeket, és gond nélkül fedezni tudnak egy jelentősebb váratlan kiadást.

3 millió magyar ember szegény?

A legfrissebb adatfelvétel alapján 2023 nyara óta változatlanul egy honfitársunknak
jellemzően havi nettó 250 ezer forintra lenne szüksége a szűkös megélhetéshez.
Ezzel szemben az átlagos megélhetést biztosító jövedelmi szint tekintetében érdemi
elmozdulás tapasztalható: a megkérdezettek szerint már havi nettó 50 ezer forinttal
többre, vagyis nettó 400 ezer forintra van szükség. Ugyanakkor a válaszadók 45
százaléka nem tudja biztosítani a szűkös (szegény) megélhetéshez szükséges anyagi
feltételeket.

Az Egyensúly Intézet szegénységkutatása szerint minden harmadik magyar kért
már anyagi segítséget családtagjaitól vagy a barátaitól, ha anyagilag kiszolgáltatott
helyzetbe került, továbbá a magyar szülők harmada nem evett eleget az elmúlt két
évben, hogy etetni tudja a gyermekét.

A magyar társadalom 39 százalékának problémát jelentene egy 100 ezer forintos,
hirtelen keletkező kiadás fedezése, de még meg tudná oldani saját erőből. A
megkérdezettek 32 százaléka arról számolt be, hogy nem tudna megbirkózni egy
ekkora anyagi kihívással – állapítja meg a kutatás.

További részletek: https://egyensulyintezet.hu/szegenysegkutatas-2024/

Ha neked is szükséged van segítségre, fordulj a Hóvége ügyfélszolgálatához, kollégáink állnak rendelkezésedre!

Kiemelt képünk kizálólag illusztrációs célokat szolgál. Forrás: Shutterstock

Hasznosnak találtad ezt a cikket?
Küldd el másoknak is:

Kérdésed van?

Fordulj ügyfélszolgálatunkhoz, segítünk!

Napi Spúrtipp
Hóvége Ügyfélszolgálat

Mennyire éri meg ma Magyarországon műkörmösnek lenni egyéni vállalkozóként?

Magyarországon annyi műkörmös van, hogy lassan ez a legnépszerűbb szakma, de a jó szakember még mindig ritka kincs.

Meddig jár az árvaellátás? Munka mellett is több évvel hosszabbítható

Árvaellátásra az a gyermek jogosult, akinek a szülője öregségi nyugdíjasként hunyt el, vagy...

Egy szinte üres dobozt hozott neked a futár? Akkor téged csúnyán átvertek!

Hogyan védekezhetünk az ilyen online csalások ellen? Cikkünkben hasznos tippeket adunk a biztonságos vásárláshoz.

Meddig fertőz az influenza? Az időseknél és a gyerekeknél erre az 5 dologra külön figyelj

Nehéz pontosan megmondani, hogy az influenza meddig fertőz, de nagyjából egy héttel érdemes számolni.

Mennyibe kerül egy kivehető fogsor tb-támogatással? Nem csak a 62 éven felülieknek jár kedvezmény

A kivehető fogsorok ára több tényezőtől függ, beleértve az életkort (erről később bővebben),...